Az idei díjátadó szezon a járvány miatt elmaradt, vagyis a gálák többségét online szervezték meg, tehát nem is nagyon volt alkalom arra, hogy a felvonuló sztárokról képeket mutassunk. A közösségi médiás képekből lehetett volna ugyan mazsolázni, de az nem lett volna az igazi. Azt már megírtuk, hogy kik nyertek Oscart, és most jöjjön mégis egy könnyed vörös szőnyeges divat.
Márton Árpád kihajtott gallérját már soha nem fogjuk elfelejteni, ugyanúgy a védjegyévé vált, mint Tamás Sándornak a bajusz. Hiába mondanánk, nem mutat jól, nagyon idejétmúlt, sőt ideje se nagyon volt a kihajtott gallérnak, mert az már a Márton Árpádé.
Szezonja van annak, amikor a férfiak öltönyben, ingben és nyakkendőben öltöznek. Egy helyhatósági választási kampány végén vagyunk, illetve egy parlamenti választások előtt, úgy érezzük, épp ideje felfrissíteni, hogyan mutathatnak a jelöltek fessen. Nem hiszünk abban, hogy van egy tuti. Még a zokni-szandál kibékíthetetlensége sincs kőbe vésve, ahogy – mint Márton Árpád személye a bizonyíték – a kihajtott gallért sem kell feltétlen kerülni. Megnéztük a helyhatósági kampányt, és összegeztük a tapasztalatainkat.
Erdélyi prototípushiba, amin az egyszer jelölt a leggyakrabban elcsúszik, hogy nincs megfelelő méretű öltönye. Igazán kár lenne felróni annak, aki legutóbb az esküvőjén vagy a ballagásán viselt öltönyt, a hétköznapokban pedig messziről kerüli, hogy minden passzoljon. Ebben az esetben talán erőltetni se nagyon érdemes, mert csak feszengeni fog benne. De nem csak az egyszeri jelölt nem ismerik a méreteit, hanem úgy általában senki.
Ha esetleg valaki mégis úgy dönt, hogy öltönyt választ, akkor érdemes arra figyelnie, hogy ne úgy nézzen ki rajta a zakó, mint akire épp rádobták, és a nadrágját se használja feltörlőnek. Ehhez a legfontosabb, hogy ne lógjon túl a zakó a vállon, feküdnie kell azon, és az ingujj legfeljebb másfél centire lógjon ki az öltönyből. Ideális esetben az öltönynadrág hossza állva pont a cipőnél ér véget, és nem buggyan meg rajta. Ülve ez azt jelenti, hogy villan a zokni, de az egyáltalán nem mutat jól, ha a lábszár is villan. Erre érdemes figyelni.
És egy kicsit a színekről. Öltönyben a feketét jobb kerülni, az igazi temetési szín, helyette inkább sötét árnyalatú szürkét/kéket/barnát érdemes választani. Ha nagyon akarunk figyelni a részletekre, akkor az öv és a cipő is legyen ugyanolyan színű, kerüljük az élénk színű, árnyalatú ingeket, és higgyük el, megéri nyakkendőt viselni. Ez egyébként egyáltalán nem jellemző a laza imázst építő politikusokra.
A zakó viselésnek egyetlen igazi szabálya van, a legalsó gombot soha nem kell begombolni, sőt ha leülünk, akkor egyáltalán nem kell begombolni. De azért mutatunk néhány jó példát.
Ha azt írjuk, hogy hímzés, pláne, ha véletlenül azt is mellé tesszük, hogy magyaros, de igazából anélkül is, akkor valószínűleg egy kalocsai mintás valami kúszik be a képzeletünkbe, és elborzadunk hirtelen, mert leginkább csak egyetlen jelző jut eszünkbe: ocsmány. A kalocsait a lakástextília díszítéseként meg el tudjuk fogadni, ha nem is szeretjük, de volt egy időszak, amikor mind gyakrabban mászott fel a különböző blúzokra, ruhákra, sapkákra és egyebekre, és kezdett nagyon sok lenni. Pedig mostanság a hímzés már nem ezt jelenti, és erről fogok most beszélni, példaként pedig a kolozsvári calabalâc legújabb kollekcióját hozom.
A hímzés az egyik legklasszikusabb díszítő eljárás, több ezer éves hagyománya van, már az ókorban is művelték mindenfelé a Földön. A bevett elképzelés szerint Kínából terjedt el nyugati irányba. A középkorból olyan híres hímzett darabok maradtak ránk, mint a bayeux-i falikárpit, ami Anglia 1066-os, normannok általi elfoglalását meséli el, vagy éppenséggel a magyar koronázási palást, amely fennmaradt, és amelyen (Szent) István király, Gizella királyné és Imre herceg egyetlen korabeli ábrázolása látható.
Aztán a történelem folyamán igen változatos technikák alakultak ki, számtalan formában jelent meg a hímzés, de az utóbbi évtizedekben azért egyértelműen visszaszorult a népszerűsége, a hímzett párnák vagy terítők egyértelműen egy letűnt kort jelölnek, de a ruhák hímzése is háttérbe szorult az egyéb díszítő technikákkal szemben. Az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy míg korábban azért az alaptudásnak számított a hímzés, szinte minden nő értett hozzá, azért ez manapság korántsem mondható el. Nem gondoljuk, hogy ez gyökeresen változni fog a következő időszakban, de a hímzés hagyományos megítélése határozottan megváltozhat.
A magyarországi piacon a fankapanka az egyik leghíresebb szereplő, aki új keretbe helyezte a hímzést. A története szerint Szaszák Fanni egy reggel úgy döntött, basic pólókra és felsőkre olyan szavakat vagy épp mondatokat kezd el hímezni, amik a hétköznapokban folyamatosan megütik a fülünket, akár az utcán akár egy szórakozóhelyen vagy otthon. Így került már pólóra a nem hiszlek el vagy a kivagyok felirat, de inkább példát mutatok tőlük:
A részünkről méltatlanul keveset emlegetett sepsiszentgyörgyi székhelyű Yukkáék is tavaly óta rendszeresen díszítik hímzéssel a kollekciójukat, ami ugyan nem klasszikus kézimunka, de megmutatjuk.
A Yukka közösségi médiás jelenléte egyébként rettenetesen borzalmas, a temesvári TomBabe dizájnér üzletben, illetve budapesti Lollipop Factory-ban lehet megtalálni a termékeiket. A Szabó Árvácska és Henter Apor alkotópáros által működtetett Yukka egyébként az utcai viseletet ötvözi a klasszikus formákkal. Elég bátor az anyaghasználatuk, és úgy tűnik, szívesen kísérleteznek a különböző mintákkal és különböző díszítő technikákkal. Elég széles a kínálatuk, a különböző férfi és női ruházat mellett táskákat és övtáskákat is készítenek: a Delikates uralta mezőnyben kifejezetten felüdülést jelentenek termékeik.
Csíkszeredából (ha jól azonosítottuk a közösségi jelenléte alapján) még a Wond’r needle próbálkozik kézzel hímzett termékekkel, de egyelőre még nincs egy kiforrott irányvonala annak, amit képvisel, így inkább csak a trend képviselőjeként említjük meg.
A kolozsvári Calabalâc projekt megálmodóival korábban is foglalkoztunk már, akkor még a bútorfelújítás a fő profiljuk, illetve menő régi porcelánt is árultak, de már tavaly megjelentek a hímzett termékeik a kínálatukban táskák és a párnahuzatok formájában. A Szilágyi K. Ágota és Rudolf Eszter által menedzselt vállalkozásban a járványhelyzet volt a fő katalizátor, ami elindította őket a hímzett pólók gyártása felé. Nem tudtak találkozni, nem mehettek be naponta a műhelyükbe, így elkezdtek azon gondolkodni, hogyan tudnák otthonról folytatni a munkát.
“Egyszer valaki azt mondta nekünk, hogy a póló nem talál hozzánk, mert annál hagyományosabbak vagyunk. Szerintem ez is ott volt a fejünkben, amikor eldöntöttük, hogy lemossuk magunkról ezt a képet, és bebizonyítjuk, hogy talál hozzánk a póló is” – magyarázta a folyamatot Ágota, ami aztán elvezetett a hímzett pólókhoz. Nyomatni vagy szitázni nem is volna lehetőségük a szükségállapot ideje alatt, viszont Ágota nagymamája, aki tud hímzeni, pont kéznél volt. És a hímzés amúgy is ott volt már a párnák és táskák révén a repertoárjukban. Abban az időszakban pedig volt is idejük kikísérletezni, hogy pontosan mit szeretnének. Így született meg a Calabalâc Pandemic kollekció.
“A hagyományos technikák újrafelfedezése ilyen hipszter dolog. Azért is, mert már nem egyértelmű az, hogy egy fiatal ért ehhez a technikához. Régebb minden nő tudott hímezni, de ma már ez egy nagyon különleges skill (szakismeret – szerk.)” – mondja Eszter, majd kiegészíti azzal is a hímzés felé fordulásuk indoklását, hogy mindkettőjüknek szívügye a fenntartható életmód, illetve az, hogy ez az indentitásuk része legyen. “Nem feltétlen csak a tárgyak újrahasznosításáról van szó, hanem a kulturális fenntarthatóságról is, mert szerintem a pólók inkább ebbe a kategóriába tartoznak” – tette még hozzá.
Itt kell a pólók mintái által leginkább megidézett hímzett falvédőkről szót ejteni, amelyeknek a Szabó Eszter Ágnes által megalkotott, azóta pedig már a Ludwig Múzeumban őrzött Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val mémesedő sikertörténete óta amúgy is van egy reneszánszuk. Mostanság rendszeresen szerveznek belőlük már kiállításokat, a történeti hátterükről egy ilyennek a megnyitóján beszél Sally Noémi történész, muzeológus elég részletesen. Ezek általában egy hamis álomvilágot idéznek meg felirataikban. Ennek a stílusához nyúlni, amiről mindenki tudja, hogy nagyon banális és idealizált dolgot közvetítenek, pedig egyfajta ironikus gesztus lesz.
Ágota szerint egy kicsit az ellen a nálunk általános hozzáállás ellen is mentek, hogy nálunk minden rossz, és nyugaton minden jó. “Közben meg egyértelmű, hogy fenntarthatóság szempontjából sokszor a fejlődő országok ügyesebbek. Jobb a mindset (gondolkodásmód – szerk.), mert az emberekben megvan még az előző rendszerből az a hozzáállás, hogy mindenből a lehető legtöbbet hozzon ki” – egészítette ki.
A termékeik jelenleg a Tuti Store-ban érhetőek el, vagy lehet rendelni tőlük a közösségi oldalaikon is. Bár egyértelműnek tűnik, hogy a hímzett pólók lehetnének a vállalkozásuk újabb pillére, egyelőre a célközönségüket szeretnék megtalálni.
Hétfő hajnalban az utolsó éjszakai vetítésekkel véget ért a 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, ami az első nagy kulturális rendezvény volt Romániában a járvány kitörése óta. A szervezők friss közlése szerint összesen 45 ezer résztvevője volt a fesztiválnak, amit az egészségügyi előírások betartásával teljes egészében a szabadban szerveztek, szinte tökéletes időjárási körülmények között. Az első napokban ugyan éjszaka még egy kicsit hideg volt a vetítésekhez, de a végére már minden tökéletesen alakult.
Összesen 157 nagyjátékfilmet és rövidfilmet mutattak be, 49 országból. 232 vetítést szerveztek 14 helyszínen, és minden vetítésen kötelező volt a maszkviselés, így szinte magától értetődő volt, hogy idén nem a csíkos zoknik vagy nyári lenge szoknyák lesznek a szokásos TIFF-es összeállításunk témái, hanem a maszkok.
Talán a szlovák elnök, Zuzana Čaputová az új kormány beiktatásán viselt maszkjára kaptuk fel igazán először a fejünket. Valószínűleg azért, mert akkor éreztük először igazán a bőrünkön, hogy egy világjárvány közepén egy maszk divatelem is lehet. Korábban is voltak természetesen próbálkozások, mutatunk is alább néhány példát, és a távol-keletről érkező képeken rendszeresen láttunk maszkos embereket, de azok soha nem ütöttek olyan erővel, távolinak tűntek, hiányzott a kontextus, az új koronavírus okozta fertőzés jelentette veszély, illetve ennek a veszélynek a közvetlen közelsége. Most gyakorlatilag majdnem mindenki arra kényszerül, hogy maszkot viseljen. tovább »
Pinkdama.ro is proudly powered by
WordPress
Entries (RSS)
and Comments (RSS).