Posts Tagged ‘Tom Ford’

Suits & style: sorozatajánló

vasárnap, március 10th, 2013

Nagy általánosságban véve vannak pasisorozatok meg csajsorozatok. Ám itt van végre egy jó sorozat, amely ugyanúgy kedvence lehet nőknek és férfiaknak is. Izgalmas, intelligens és aktuális. A Mad menhez hasonlóan itt is főleg férfiak vannak a fókuszban, de három erős női karakter is jelen van. Sőt, mondhatni a háttérben igazából a nők körül forog a világ New York kőkemény ügyvédvilágában. Nem egészen két hete fedeztem fel az USA tévécsatorna 2011-ben indított Suits sorozatát, de már teljesen levett a lábamról. Nézzük, miért is. Sorozatajánlónk következik.

(tovább…)

Probably the Best Film in the World

szerda, május 26th, 2010

Még az elején próbálok mindenkit kiábrándítani: semmi finomítás, szűkítés nem következik a cím után. Tudom, borzalmasan és jogtalanul, részrehajlóan és védhetően túlzok, de minthogy ez itt az én felségterületem, teljesen konzisztens módon állíthatom azt, hogy Tom Ford A Single Man c. filmje a legjobb film a világon. Az elfogultságom nem abból származik, hogy egyébként bármibe fogadok, Tom Ford híresebb Christian Slaternél, hanem abból, hogy a különleges és kimunkált kreativitással megalapozott maximalizmus és még némi autobiografikus flair tökéletes filmrecept. Legalábbis nekem. Aki nem vagyok filmes szakember, de szeretem a szép és tartalmas emberi viszonyokról szóló történeteket és az ezeknek megfeleltetett szép tárgyakat.

Meg a másik, hogy valószínűleg megvannak a megfelelő tapasztalataim ahhoz, hogy értsem a magánynak azt a dimenzióját, amit ez a film megnyit. Amikor valójában nem is vagy egyedül. És a másik ember jelenléte csak felerősíti a magányérzeted. Amikor tudatában vagy annak, hogy a maximálisan kidolgozott önmagaság-technikáidat már senkivel sem fogod megosztani. Mégha bárki kíváncsi, receptív is lenne rájuk. Annyira hatvannyolcas film ez, miközben a hatvannyolcasság semmilyen markere nem jelenik meg benne – ok, a témaválasztást leszámítva.

Az A Single Man narrációja és képmontázsai olyanok, mint egy akkurátus, pontos és profi filozófiai érvelés. Következetesen végigvitt és pontosan definiált fogalmak – tárgyi szimbólumok (ld. pl. Huxleyt, mint irodalomóra-témát), konzisztens érvelés – környezetrekonstrukció és éppen annyi innovativitás, amennyi a szakmai teljesítményt mérhetővé teszi. De a legszebb benne, hogy Tom Ford tud kezdeni valamit a pátosszal – mert az eleganciát kapcsolja hozzá. Egészen más egy Kurt Cobain-stílű öngyilkosságfilm, mint ez, amiben az öngyilkosság teljesen megalapozza önmagát, ennek ellenére le lehet mondani róla. Amiben az öngyilkosság stiláris követelmény – ezért kell másként, természetes halálként bekövetkeznie.

És ha belegondolunk, Tom Ford hihetetlenül súlyos dolgot állít, amit ma egyre kevesebben. És amit csak egy konkurrenciahelyzeteiről híres, kreatív szakterület arisztokratizmusa felől lehet belátni. Azt, hogy az élet önmagában nem érték. Még a tökéletesen felépített élet sem az.

S ha már itt tartunk, Tom Forddal egyetértek abban, hogy a Mad Men vizuálisan tökéletesen kidolgozott sorozat, hogy Julianne Moore (Charlie) tökéletes színésznő, hogy a college-tanár lakásának dizájncsúcsteljesítménynek kell lennie, hogy egy zokninak személyisége van és abban nem utolsó sorban, hogy egy tökéletesen bájos arcú tinisrác (Nicholas Hoult/Kenny Potter) csak egy fehér mohairpulóverben tehető még vonzóbbá. Arról viszont már Tom Ford győzött meg, hogy Colin Firth (George Falconer) ideális választás volt a filmbeli szerepre. Bevallom, én Colin Firth minden színészi teljesítménye ellenére sem hittem, hogy valami valaha kiássa őt a markdarcyságból. Ami miatt sikeresnek érzem Tom Ford szereplőválasztási stratégiáját, az éppen a szocializációs örökségre való apellálás: Colin Firth gyerekkora óta ismeri a college professor-életmódot.

Szóval nézzétek meg a filmet. Akinek nem tetszik, csak magára vethet.

Divat és meztelenség

szerda, február 11th, 2009

Már rég nem számít újdonságnak, hogy divat és szex kéz a kézben járnak, de hogy jutottunk el addig az abszurditásig, hogy az öltözék teljes hiányával lehet ruhákat és kiegészítőket eladni? Mi változott meg, ami annyira megszokottá és elvárttá tette a meztelenséget a divat világában? Mert a szex továbbra is árucikk, és 2009 divatjának is meghatározó része lesz.

Korábban a finoman szólva illetlen képeket készítő fotósok nem tartoztak az ismertek közzé, főleg nem foglalkoztatták őket a nagy divatlapok.

Például Terry Richardson fotóiról a legkevesebb ami elmondható, hogy obszcének, és minden kétséget kizárólag pornográfak. És Richardson ma már mainstream-nek számít, felkapott divatfotós, szinte minden híresség pózolt már a fényképezőgépe előtt, holott pár évvel ezelőtt a nagyobb nevek messziről elkerülték.

Természetesen nem Richardson az első, aki elmosta a határt a divat és a meztelen testek között, Helmut Newton már évekkel korábban tökélyre vitte ezt a művészetet. De Newton igazán pikáns munkái annak idején soha nem jelentek meg a neves magazinok oldalain, és még az internet sem létezett, hogy kedvezzen az elterjedésüknek.

Napjainkban Terry Richardson és Mario Testino bármikor készíthet egy high-fashion-nek kikiáltott fotósorozatot, amelyben nyoma sincs egyetlen ruhaszerű képződménynek, és mi, a fogyasztók, mégis összekötjük őket és mindkettőt divatnak tekintjük.

A modellek sem váltak meg olyan könnyedén a ruháiktól, az aktmodell és a fotómodell két különböző szakmának számított. Ezt ma már nem lehet ilyen egyértelműen állítani, és erre jó példa a vörös brit modell, Lily Cole. Egyik pillanatban még ő a Marks and Spencer áruházlánc arca, a következőben már meztelenül pózol a francia Playboy hasábjain.

Persze korábban is vetkőztek le modellek a kamerák előtt, viszont meztelen képeik soha nem lettek ennyire ismertek, aktfotóik inkább diszkrét-szemérmesek voltak, ráadásul nem szenteltek a témának egy egész lapszámot.

A meztelenség és a reklám mindig jól megvoltak egymással, de amint a pornó betört a köztudatba, a divatmárkáknak már nincs szükségük közvetítő felületekre, finomkodásra hogy előtérbe tolják termékeiket. És ez már mindenkire érvényes ebben az iparban, kezdve a nagyágyúktól az olcsó-ruházatot gyártókig.

És mi lett az egyik legjobb címlapsztori: végy egy hírességet a divat világából és vetkőztesd le, ahogy a francia Playboy is tette, amely ugyan nem egy divatmagazin, de egy csavarral mégis azzá vált.

Fotók: Terry Richardson képei a Tom Ford kampányhoz, francia Vogue, Playboy

[gg]