Posts Tagged ‘púderszín’

Púder a ruhán

kedd, április 21st, 2009

Ebben az évszakban designerek a halvány, testszínű árnyalatokra esküsznek, amelyekről úgy vélik, hogy csábosak, kifinomultak és feltűnő eleganciát kölcsönöznek bármelyik viseletnek. A nyáron a bézs különböző árnyalatai, a lazacszínek, a tejeskávé vagy a leghalványabb rózsaszínek nem hiányozhatnak egyetlen, a divat szerint berendezett ruhásszekrényből sem.

Korábban ezekhez az árnyalatokhoz sokan az öregséget társították, és ilyen púderszínekben inkább csak idős dámák mutatkoztak. Holott a fiatal test érzékiségét egy halvány, pasztell árnyalat és az alkatnak megfelelő szabás is könnyen kiemeli.

Sokan fénylő anyagokból alkották meg az új, természetes irányzatot és igazán nőiessé varázsolták, például egy csillogó miniruha és egy bő szabású, lazacszínű kabátka összetársításával. Az új stílus kitalálói azt állítják, természetességgel kell viselni őket, így úgy lehetünk feltűnőek, hogy valójában nincs rajtunk semmi kirívó.

A visszafogott színekhez azért inkább élénk, csillogó kiegészítők passzolnak, és a kötelezően természetes sminket talán nem árt élénkvörös rúzzsal kihangsúlyozni, főleg, ha amúgy sápadt a bőrszínünk.

Stella McCartney például az egész kollekcióját ennek az árnyalatnak dedikálta és ezzel feladta a leckét a többi designernek.

A legszebb darabok Chloé és Christopher Kane kollekciójában találhatók, de a legtöbb divatháznál megtalálható egy-egy ilyen színű ruha vagy kabátka.

A fashion victimek a kabátkára esküsznek, mivel segítségével minden öltözéket egyedivé lehet varázsolni. Így egy olyan stílust kapunk, amely alkalmi és fiatalos is. Ha azonban valami különlegesre vágysz, válassz egy bő szárú krémszínű szaténnadrágot, rengeteg berakással a derekánál – tanácsolják erre a szezonra a stylistok.

[gg]