Posts Tagged ‘Manish Arora’

Pakisztán + Teherautó = ?

csütörtök, február 23rd, 2012

= színes, divat, művészet, kultúra, tradíció. Ezeket ugyebár mind nagyon szeretjük, tudjátok már INNEN.

Pakistani Truck Art - Pakistan

Pakisztánban az 1920 as években kezdték el kidíszíteni a nagy személyszállítókat. Az utazóközönség elnyeréséért való rivalizálásként indult, az ezzel foglalkozó cégek között. Azóta már sokkal több ennél, hagyománnyá vált. Minden apró részletnek jelentése van! Jamal J. Elias 5 motívumcsoportot különböztet meg: idealizált személyeket, politikai és nemzeti lét elemeit, talizmánokat és öltözeteket, talizmánokat és vallási szimbólumokat, illetve egyértelműen vallási képeket, de erről bővebben Elias nevére kattintva olvashattok.

Truck in all of its glory

A munkálatok hónapokig eltartanak és komoly pénzösszegeket, gyakran dollárezreket emészt fel egy-egy jármű festése, tehát nem mindegy, hogy milyen művészt bíz meg az autó tulajdonosa. A közismerten jó teherautó festőket/díszítőket ( ilyen Haider Ali) csak az igazán jómódú tulajok engedhetik meg maguknak. Akinek van pár extra perce és eljutott idáig az olvasásban, az megnézheti ezt a dokumentumfilmet a témáról.

A teherautók díszítésének szokása Indiában is fellelhető, tehát mindkét kultúrában jelen vannak olyan művészek, dizájnerek, alkotók, akiknek ez a hagyomány szolgál inspirációs forrásként. Itt van most két tervező a divat világából: egy indiai, Manish Arora és egy pakisztáni, Deepak Perwani:

Deepak Perwani- Pakisztán

 Manish Arora- India

 Manish Arora- India

Balog Szabina: A női ruhákat nem hagyom…

hétfő, május 10th, 2010

A Designer rovatunkban Balog Szabinát, a kolozsvári képzőművészeti egyetem divattervező mesteri szakos diákját kérdezgettük munkáiról.

Hogyan kezdődött a divat és a ruhák iránti érdeklődésed?

A középiskolás évek során kóstoltam bele, a szatmárnémeti Aurel Popp képzőművészeti líceumba jártam, ahol sajnos nem volt külön divat szak, csak textil. Mindig is nagyon szerettem anyagokkal foglalkozni, ezért úgy gondoltam, megpróbálom az egyetemi divat szakot Kolozsváron. Akkor még nem igazán tudtam, hogy mit is jelent az, hogy divat szak. A mesterin, mivel már egy éve csak “formákat” készítek anyagból, különösen vonzanak az anyagban rejlő lehetőségek.

Az általad alkotott ruhák milyen stílust képviselnek? Hogyan jellemeznéd őket?

Nemrég kezdtem el egyetemen kívül is varrni, tehát inkább az ott készített ruháimról tudok beszélni. A végzős kollekcióm pop artos volt, inkább a színek jellemezték és a múlt század hatvanas éveinek a formái, a mesteris munkám pedig patchworkos lesz. Igazából ami mindkettőben közös lesz, az a sok szín, és egy kis játékosság, azaz megjelennek olyan elemek, formák a ruhákon, amit gyermek kollekciókon szoktunk látni, de ezek felnőtteknek készülnek.

Megnéztem a kollekciót, amiből kiderült, hogy nagyon odafigyelsz a részletekre: gombok, fodrok, rátétek, egy érdekes kabátbélés minta…

Igen, számomra ezek a legfontosabbak, egy egyszerű ruhát is nagyon jól fel lehet dobni apró, kidolgozott részletekkel.

Honnan szoktál ihletődni a ruhaterveidhez?

Témától függ, az aktuális a mesteri munkámhoz Manish Arora-tól. Ő egy indiai divattervező, 1997-ben debütált ‘Manish Arora’ nevű kollekciójával, 2002-ben jelent meg második kollekciója, ami a ‘Frish Fry’ nevet kapta. 2005-ben együttműködött a Reebokkal és a Frish Fry kollekcióból párat szériában gyártottak. 2009-es kollekciója volt számomra nagyon érdekes: a cirkusz témát választotta, és a lehető legtöbb színt vitte bele. Jellemző rá, hogy bármilyen témájú legyen a kollekciója, valahogy belecsempész egy-két indiai motívumot.

Rajta kívül Vivienne Westwood, Alexander McQueen, Hussein Chalayan, John Galliano munkásságát követem. Ezen kívül az utca divatja mindegyik tervemben benne van, természetesen a külföldi utcáé, valamint rengeteg divatalbumhoz jutok hozza az egyetem és a tanáraim által.

Mi a véleményed az itthoni utcai divatról? Tudnak az emberek nálunk öltözködni?

Ezzel az a helyzet, hogy nálunk nagyon befolyásolhatók az emberek, nem igazan mernek önmaguk lenni. Jóval le vagyunk maradva a külföldi divattól, és az egymás másolása is nagyon jellemző.

Van-e olyan ruhadarab, amit szívesen kivonnál a forgalomból?

Nem szeretem az ízléstelen ruhákat, engem az zavar, ha valaki ‘hülyén öltözik’, például egy tréninghez ugyanazt a táskát veszi fel, mint egy kosztümhöz.

Saját ruhatáradban milyen stílust követsz?

Ez időszakonként változik. Például egy ideje elegánsan öltözködtem, most elkezdtem sportosabban járni. Igazából nem követek egy bizonyos stílust, igyekszem kicsit kitűnni a sokaságból, de azt is szolidan. Nagyon szeretem a márkás ruhákat, a minőségi márkásakat, ezt azért hangsúlyozom mert van egy pár üzlet, ahol a név megvan, de a minőség sehol. Szeretem a turkálókat, de persze üzletekben is vásárolok, ha megéri és jó minőségű. Nálam a sportmárkák vannak előnyben: Adidas, Nike, Puma, valamint Zara, Esprit, Object, Vero Moda.

A kollekciódban feltűnik két állatfigura is? El tudnád képzelni, hogy csak gyerekeknek tervez?

Nem hiszem, szeretem a gyerekes kiegészítőket, de a női ruhákat nem hagynám.

[gg]