Posts Tagged ‘Julianne Moore’

Golden Globe 2013

kedd, január 15th, 2013

Visszafogott formák, gazdag kelmék, uszályok, bustierk – valahogy így foglalnám össze az Arany Glóbusz-gálát. Többen viseltek ugyan feketét, néhányan fehéret, mélykéket, pasztellkéket, de a legszebb outfitek pirosak és rózsaszínek voltak.

Miután a luxusipar legfontosabb reklámfelülete az Arany Glóbusz- és az Oscar-gála, a legtöbb divatház megtalálta annak a módját – talált egy-egy sztárt, hogy jelen legyen a rendezvényen. Így aztán nehezen tudnám megmondani, ki volt a legkedveltebb tervező. A legtöbb sztárt Zac Posen és Armani öltöztette, többen Chanelt, Dolce and Gabbanat és Valentinot viseltek. Engem Anne Hathaway, Jennifer Garner, Nicole Kidman nyűgözött le.

Golden Globe 2013

Az pedig egyenesen meglepett, hogy Anne Hathaway-t egy 2009-es couture-darabba öltöztette Chanel. Általában ugyanis az a szokás, hogy a divatházak olyan kollekciókból öltöztetik a sztárokat, amelyeket még nem dobtak piacra. (tovább…)

Probably the Best Film in the World

szerda, május 26th, 2010

Még az elején próbálok mindenkit kiábrándítani: semmi finomítás, szűkítés nem következik a cím után. Tudom, borzalmasan és jogtalanul, részrehajlóan és védhetően túlzok, de minthogy ez itt az én felségterületem, teljesen konzisztens módon állíthatom azt, hogy Tom Ford A Single Man c. filmje a legjobb film a világon. Az elfogultságom nem abból származik, hogy egyébként bármibe fogadok, Tom Ford híresebb Christian Slaternél, hanem abból, hogy a különleges és kimunkált kreativitással megalapozott maximalizmus és még némi autobiografikus flair tökéletes filmrecept. Legalábbis nekem. Aki nem vagyok filmes szakember, de szeretem a szép és tartalmas emberi viszonyokról szóló történeteket és az ezeknek megfeleltetett szép tárgyakat.

Meg a másik, hogy valószínűleg megvannak a megfelelő tapasztalataim ahhoz, hogy értsem a magánynak azt a dimenzióját, amit ez a film megnyit. Amikor valójában nem is vagy egyedül. És a másik ember jelenléte csak felerősíti a magányérzeted. Amikor tudatában vagy annak, hogy a maximálisan kidolgozott önmagaság-technikáidat már senkivel sem fogod megosztani. Mégha bárki kíváncsi, receptív is lenne rájuk. Annyira hatvannyolcas film ez, miközben a hatvannyolcasság semmilyen markere nem jelenik meg benne – ok, a témaválasztást leszámítva.

Az A Single Man narrációja és képmontázsai olyanok, mint egy akkurátus, pontos és profi filozófiai érvelés. Következetesen végigvitt és pontosan definiált fogalmak – tárgyi szimbólumok (ld. pl. Huxleyt, mint irodalomóra-témát), konzisztens érvelés – környezetrekonstrukció és éppen annyi innovativitás, amennyi a szakmai teljesítményt mérhetővé teszi. De a legszebb benne, hogy Tom Ford tud kezdeni valamit a pátosszal – mert az eleganciát kapcsolja hozzá. Egészen más egy Kurt Cobain-stílű öngyilkosságfilm, mint ez, amiben az öngyilkosság teljesen megalapozza önmagát, ennek ellenére le lehet mondani róla. Amiben az öngyilkosság stiláris követelmény – ezért kell másként, természetes halálként bekövetkeznie.

És ha belegondolunk, Tom Ford hihetetlenül súlyos dolgot állít, amit ma egyre kevesebben. És amit csak egy konkurrenciahelyzeteiről híres, kreatív szakterület arisztokratizmusa felől lehet belátni. Azt, hogy az élet önmagában nem érték. Még a tökéletesen felépített élet sem az.

S ha már itt tartunk, Tom Forddal egyetértek abban, hogy a Mad Men vizuálisan tökéletesen kidolgozott sorozat, hogy Julianne Moore (Charlie) tökéletes színésznő, hogy a college-tanár lakásának dizájncsúcsteljesítménynek kell lennie, hogy egy zokninak személyisége van és abban nem utolsó sorban, hogy egy tökéletesen bájos arcú tinisrác (Nicholas Hoult/Kenny Potter) csak egy fehér mohairpulóverben tehető még vonzóbbá. Arról viszont már Tom Ford győzött meg, hogy Colin Firth (George Falconer) ideális választás volt a filmbeli szerepre. Bevallom, én Colin Firth minden színészi teljesítménye ellenére sem hittem, hogy valami valaha kiássa őt a markdarcyságból. Ami miatt sikeresnek érzem Tom Ford szereplőválasztási stratégiáját, az éppen a szocializációs örökségre való apellálás: Colin Firth gyerekkora óta ismeri a college professor-életmódot.

Szóval nézzétek meg a filmet. Akinek nem tetszik, csak magára vethet.