Posts Tagged ‘Jason Wu’

Golden Globe 2015: A vörös szőnyeg

hétfő, január 12th, 2015

Alig kezdtük meg az évet, máris nyakunkon van az első vörös szőnyeges esemény, mégpedig a 72. Golden Globe díjátadó, melynek tegnap este lehettünk szem- és fültanúi. Megható volt látni, hogy a résztvevők nem feledkeztek meg a franciaországban történtekről és a világhálón is elterjedt „Je suis Charlie” feliratokkal mutatták ki együttérzésüket.

(tovább…)

Oscar 2014: A vörös szőnyeg

hétfő, március 3rd, 2014

Idén 86. alkalommal osztották ki a filmipar legjelentősebbnek kikiáltott díját, az Oscar-t. Nem csoda hát, hogy Hollywood csordultig telt napjaink legünnepeltebb színészeivel, akik természetesen kitettek magukért, hiszen a couture, és nem csak, ruhaköltemények csak úgy hemzsegtek a vörös szőnyegen.

(tovább…)

Fektesd farmerba a bizalmad!

hétfő, március 8th, 2010

A farmer túl van tárgyalva. Amerika mítosza, a munkásviselet emancipációja, a divatvilág demokratizálódása, az örökifjúság mítosza, a basic-cuccok kultusza ésatöbbi kötődik ehhez az izgalmas történetű textíliához. Nem hiszem, hogy lett volna olyan szezon, amikor bárki bárkit is eltanácsolt volna a farmer viselésétől. És nem hiszem, hogy létezne a világon divatmagazin, ami évente nem szentelne egy összeállítást a famernak (hogyan találd meg az ideálist, mi a kedvenc farmer-sztorid stb.). Amellett meg a társadalomtudományok is előszeretettel kutatták a farmer történeti/társadalmi jelentéseit.

A 2010 tavasz-nyári szezonban viszont aktuálisabb, mint valaha. A fast fashion márkák tavaszi extrái között mind a farmerhez kapcsolódó összeállítások dominálnak. Ld. a Promod, a H&M, a Mango honlapjait – ez utóbbin  a farmer-kollekciót ráadásul Dree Hemingwayhez kötik (akiről Mugatu valszínűleg csak ennyit mondana: she’s so hot right now).

Merthogy a farmer ezúttal nagyon sokféle identitást képes kifejezni.

Először is nyitva áll az androgünös munkáslány-look lehetősége. Extraápolt hosszú hajjal és diszkrét sminkkel, ahogy Ralph Lauren elképzeli, határesetben még szexisnek is nevezhető. Bár abszolút pártját fogom, nem garantálom, hogy a divat nagyvárosain kívül borzasztó sikert lehetne aratni vele. Csak a megfelelő helyzetben tehát. :)

Aztán nem túl sok energiabedobással extravonzó diszkógirlnek is javallott a farmer. A la Baby Phat. Vagy valamivel kifinomultabb verzióban, à la House of Holland.

Ott van aztán a D&G által hatásosan képviselt neohippi vízió: azt a kis fodros forrónadrágot a tavaly nyáron alaposan elcsépelt nyáricsizmával igazán érdemes az utcára vinni.

Stella McCartney-tól jön a kiegyensúlyozottan nőies, késő hetvenes évekből inspirálódó farmerruha és -szoknya-javaslat. Krémszín telitalpúval.

Valójában az office-osabb verziókért élek-halok.

Meg az urban-casualért. Amihez valami klasszikus és kipróbált farmermárka dukál.

A talpigfarmer Jean-Paul Gaultier replikája a burka-viseléssel kapcsolatos vitákra. Mit rejt és mit villant?

A farmer 2010-es tavasz-nyári diadalútja Giorgio Armanival hág a csúcsra. Ld. a teljes férfiöltönyt farmer-kivitelezésben.

Az uraknak javaslom továbbá a D&G-verziót is, a barna csokornyakkendővel. Irresistible.

Meg ezt a két kis extra szelekciót szintén nekik.

Azt hiszem, különösebb következtetésre nincs szükség: fazontól és árnyalattól függetlenül, farmer minden mennyiségben. Kiegészítőkkel viszont tessék csak perszonalizálni az uniformist!

Schiap

Michelle Obama – új firstlady, új stílus

csütörtök, január 22nd, 2009

Lendületet, változást sugallt Michelle Obama öltözéke Barack Obama beiktató ünnepségén. A szikrázó aranysárga tubusruha és kabát, a zöld kesztyű és cipő szokatlan színválasztás egy államelnöki beiktaáson. Ezért a választásért azonban elismerően nyilatkoztak az új firstlady stílusáról. Ezért sem meglepő, hogy Michelle Obama stílusát a szerény Laura Bush-éval állították szembe. Utóbbi a 2005-ös államelnöki beiktató ünnepségen visszafogott, konzervatív volt: egy hófehér Oscar de la Renta-kosztümöt és fehér kesztyűt viselt.

Michelle Obama a beiktatás négynapos ünnepségein mind amerikai, de kevésbé ismert divattervezők kreációit viselte. Így például a beiktatás napjára Isabel Toledo tervezte meg a firstlady ruháját.
Michelle Obama a beiktatási ünnepségek alatt Narcisso Rodriguez-kreációt is viselt,

a beiktatási bálra pedig Jason Wu tervezett a firstlady-nek estélyi ruhát.

Az ünnepségek előtt néhány hónappal már azt találgatták, hogy Michelle Obama mit fog viselni a beiktatási bálon. Én a legismertebb divattervezők divatrajzát találtam meg.

(K. Gy.)