Posts Tagged ‘Golden Globe’

Oscar de la Rentaról

szerda, október 22nd, 2014

Nincs olyan nemzetközi divatmagazin, amely most ne Oscar de la Rentáról írna post mortem méltatást. A dominikai divattervező kedd hajnalban halt meg, 82 éves volt. Zseniális technikájáért, bájos ruháiért kedvelték, főleg a tengeren túl. Prêt-à-porter-hívő volt, aki azt vallotta, olyan ruhákat kell készíteni, amelyekben a nők jól és szépnek érzik magukat.

Pályafutását korán kezdte: 17 évesen Madridba költözik festészetet tanulni, majd divatillusztrátorként próbál megélni. Az akkori amerikai nagykövet családi összeköttetések révén átlapozza a fiatal Oscar rajzait, ezek alapján lánya, Beatrice Cobot Lodge esküvői ruháját rendeli meg. Ezzel az alkotással kezdődik Oscar de la Renta divattervezői pályafutása, a ruhát a Life is közli 1956 júniusában.

01-oscar-de-la-renta (tovább…)

Oscar 2014: A vörös szőnyeg

hétfő, március 3rd, 2014

Idén 86. alkalommal osztották ki a filmipar legjelentősebbnek kikiáltott díját, az Oscar-t. Nem csoda hát, hogy Hollywood csordultig telt napjaink legünnepeltebb színészeivel, akik természetesen kitettek magukért, hiszen a couture, és nem csak, ruhaköltemények csak úgy hemzsegtek a vörös szőnyegen.

(tovább…)

Gloden Globe 2014: A vörös szőnyeg

hétfő, január 20th, 2014

2014. január 12-én került sor az év első vörös szőnyeges sztárfelvonulására, azaz a 71. Golden Globe díjátadóra, ahol rengeteg neves színész, így divatház is képviseltette magát. A Beverly Hilton Hotel bejáratánál egymást követték a szebbnél szebb ruhaköltemények, de ahogy mindig, volt pár kevésbé eltalált összeállítás is.

(tovább…)

Aranyglóbusz 2012: stílusos urak

kedd, január 17th, 2012

Ha a vörös szőnyeg stílusos férfivendégein végignézünk, az idei Aranyglóbusz díjátadó két dologról szólt: az egysoros gombolású fekete szmokingról és a csokornyakkendőkről. A legtöbben biztosra mentek: klasszikus elegancia néha egy csipetnyi sírásói hangulattal. (Nem könnyű úgy viselni a fekete klasszikot, hogy ne legyen éppen-temetésről-jövök-kölcsönzakóban íze a dolognak.)

Kevesen voltak, akik mertek kockáztatni és valami különlegeset is belevittek az öltözetükbe. (Még kevesebben, akiknek jól össze is jött a dolog…) Sokunk bánatára az épp ügyeletes legstílusosabb úriember, Ryan Gosling hiányzott az eseményről (épp Thaiföldön forgat, és nem volt kedve ideje átrepülni a fél világot egy estéért), de így is voltak remekbeszabott urak és öltönyök szép számmal.
(tovább…)

Vörös szőnyeg: Aranyglóbusz 2012

hétfő, január 16th, 2012

Beverly Hillsben állt a bál: az éjszaka tartották ugyanis a 2012. évi (sorrendben a 69.) Aranyglóbusz filmes díjátadót a Hilton Hotelben. Jelentősen megnőtt az egy négyzetméterre eső ékszermennyiség és egy főre eső pezsgőfogyasztás. A nemes vendégek még nemesebb 2002-es Moët & Chandon pezsgőt ihattak örömükben (vagy bánatukban). A sziporkázó levegőről a csípősnyelvű Ricky Gervais, az esemény házigazdája gondoskodott – nem kímélve senkit és semmit. Kisebb botrány lett abból (is), hogy míg a fél világ éhezik és világválság van, az 1400 fős vendégsereg vacsoramenüjében arannyal megszórt csokoládésüti is szerepel…

Két konferanszié nagyestélyiben:
Sarah Michelle Gellar
“tintapacás” Monique Lhuillier ruhában
és Piper Perabo meghatározhatatlan színű organzában.

(tovább…)