Posts Tagged ‘Calvin Klein’

Golden Globe 2015: A vörös szőnyeg

hétfő, január 12th, 2015

Alig kezdtük meg az évet, máris nyakunkon van az első vörös szőnyeges esemény, mégpedig a 72. Golden Globe díjátadó, melynek tegnap este lehettünk szem- és fültanúi. Megható volt látni, hogy a résztvevők nem feledkeztek meg a franciaországban történtekről és a világhálón is elterjedt „Je suis Charlie” feliratokkal mutatták ki együttérzésüket.

(tovább…)

Oscar 2014: A vörös szőnyeg

hétfő, március 3rd, 2014

Idén 86. alkalommal osztották ki a filmipar legjelentősebbnek kikiáltott díját, az Oscar-t. Nem csoda hát, hogy Hollywood csordultig telt napjaink legünnepeltebb színészeivel, akik természetesen kitettek magukért, hiszen a couture, és nem csak, ruhaköltemények csak úgy hemzsegtek a vörös szőnyegen.

(tovább…)

Divatos környezetvédelem

szombat, november 1st, 2008

Egyre divatosabb a szőrme és egyre több sztár csatlakozik a PETA szőrme-ellenes mozgalmához. Míg például Marcela Kloostenboer, Eve Angeli, Shirly Manson megnyúzott állattetemek mutogatásával tiltakoznak, addig Eva Mendes meztelenre vetkőzik, mert ő inkább semmit nem hord, mintsem bundát viseljen.

A PETA kitartó tiltakozása néhány divattervezőt már rábírt arra, hogy lemondjon a prémekről, vagy ha ragaszkodik hozzá, akkor inkább műszőrmét használjon. Calvin Klein, Ralph Lauren, Kenneth Cole, Tommy Hilfiger száműzte a prémet, a Mango, a Sinequanone vagy 3 Suisses pedig műszörmét használ a ruhagyártásnál.


Best Dissertation
A legtöbb divatház azonban nem mond le a drága nyérc, nyest, ezüstróka, csincsilla, hiúz bundáiról. Ezek ugyanis a luxus névjegyei, míg a műszőrme szerintük igénytelen és szegényes. A prémeknek modern virágkora a 90-es években kezdődött. Ekkor ébredtek rá a divattervezők, hogy így a világ két luxusra éhes országát, Kínát és Oroszországot is meghódíthatják, hiszen mindkét kultúrában nagy hagyománya van a szőrmének. Így ezeknek a vitatott luxuscikkeknek idén ősszel is divatjuk van. A kabátok mellet

mellényeket

bolerókat

pelerineket

sőt ruhát is terveztek a szőrméből.

A divattervezőnek különös elképzelésük van a környezetvédelemről. A Tokyói divathéten, áprilisban, például környezetbarát kollekciót mutatott be Chie Imai: újrahasznosított poliésztert használt, de nem mondott le a szőrmékről, melyekért több ezer csincsillát és nyércet gyilkoltak le. A divattervező azonban nem tágít: szerinte a szőrmekabát is környezetbarát, hiszen hosszú évekig hordható, és könnyen felbomlik, ha már eldobtuk.

Az állatbarát szervezetek ezen az érvelésen felhördültek, mondván, nem beszélhetünk környezetvédelemről, amikor állatok ezreit mészárolják le csak azért, hogy hamvasszürke, barna, vagy csíkos prémjükben pompázhasson valaki.


Gyönyörű, puha bundájuk miatt valóban sokat szenvednek az állatok, hiszen ahhoz, hogy minél tökéletesebb bundákat nyerjen a prémipar, kegyetlen kínzásoknak vet alá több ezer párát. Egyetlen-egy szőrmekabátért például 55 vadnyércet, 35 tenyésztett nyércet, 19 hiúzt, 18 vörösrókát, 11 ezüstrókát, 100-250 csincsillát, 30 nyulat, 9 hódot, 30 pézsmapatkányt, 15 kis észak-amerikai hiúzt, 22 borzot, 125 hermelint, 30 oposszumot, 100 mókust vagy 57 mosómedvét kell megölni.
(K.Gy.)