Posts Tagged ‘2012’

Olimpiai formaruhák a nagyvilágból

csütörtök, július 19th, 2012

Alig több, mint egy hét múlva kezdődnek a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok Londonban. A Facebookon már megmutattuk a magyar illetve a román olimpiai csapat formaruháit, illetve a tegnap olvashattátok anyahajónk, a Transindex interjúját Oláh Gyárfással, a hazai csapat formaruháinak főtervezőjével. A Patzaikin-ruhák végre nem a szokásos (és unalmas) trikolór-sablon alapján készültek, hanem újszerűek, környezettudatosak és 100%-ban hazaiak. (Ellenpéldaként ott a sok botrány más nemzetek formaruháival kapcsolatban, de ezekről később…) Részletekért itt olvass tovább.

Presztízs kérdése (főleg a hagyományosan divatnagyhatalomként számon tartott nemzetek körében), hogy milyen formaruhában vonul az olimpiai csapatuk, és nagy kitüntetést – meg világszintű reklámot – jelent a tervezőnek is. Általában háromféle öltözetből áll a formaruha, egy elegáns a nyitó/záróünnepségre, egy lazább a “hétköznapokra”, illetve egy funkcionális a versenyszámokra. Mivel a ruhájukkal is az országukat reprezentálják a sportolók, a nemzeti színek, motívumok vagy jellegzetességek valamilyen formában megjelennek az öltözéken. Mivel a legtöbb tervezőnek ez egy once in a lifetime lehetőség, valami nagyszerűt, bravúrosat szeretnének alkotni. Sok esetben ez sikerült is, ám egyes esetekben unalmasan vagy eléggé balul sült el…

De lássuk, más nemzetek mit viselnek majd: (tovább…)

Cannes 2012 – la deuxième partie

péntek, május 25th, 2012

A Filmfesztivál első napjaiban viselt ruhákról már olvashattatok a blogban,
most következzenek az elmúlt napok kedvencei.

Diane Kruger színésznőnek, lévén a zsűri egyik tagja, mindenhol jelenése van, így sokféle ruhában láthattuk már a filmfeszt ideje alatt. Egyes források szerint nincs stylistja, ő maga válogatja össze ezeket az összeállításokat. Akár van stylist, akár nincs – Diane a fesztivál egyik legjobban öltözött csillaga. Joshua Jackson pedig a tökéletes pár: jól öltözött, de nem feltűnően, egy mosolygós gavallér, aki diszkréten a háttérben marad, mert ez az esemény Diane-ről szól.

"Nights in Monaco", a miniállam uralkodójának és a kettővel ezelőtti amerikai exelnöknek az adománygyűjtő estélyén egy különleges Prabal Gurung ruhában

(tovább…)

Cannes 2012: az első négy nap

vasárnap, május 20th, 2012

Szerda délben kezdődött és egészen jövő vasárnapig tart Cannes-ban a legnívósabb európai filmfesztivál. A filmvilág és Hollywood krémje mind felvonul a Croisette-en, a fesztivál 12 napja alatt akad bőven csemegéznivaló a vörösszőnyeges jelenésekből. Az idei fesztivál ikonjául és arcául Marylin Monroe-t választották a szervezők. A filmbemutatók, sajtótájékoztatók és kisebb szakmai díjak átadói mellett sok és sokféle privát parti is helyet kapott a fesztiválprogramban, a hiperluxus ékszereiről ismert Chopard Marylin-re emlékező gyémántpartijától a Sean Penn által Haiti számára szervezett jótékonysági estélyig. A Cannes-i Filmfesztivál Hollywood számára olyan, mint egy korai nyaralás az öreg kontinensen, ahol presztízskérdés megjelenni, viszont a hangulat laza és az egész mintha csak egy luxus osztálytalálkozó lenne filmeseknek. Stílus szempontjából az amerikai filmvilág csillogása, az old Hollywood glamour keveréke ez Európa arisztokratikus sikkjével – mindehhez háttérként ott a francia Riviéra.

Az idei Filmfeszt különlegessége, hogy a zsűriben Jean Paul Gaultier, az extravagáns ruháiról ismert tervező is helyet kapott (a különféle szekciók bíráinak listáját ITT találod). Az idén a hatvanat töltő Gaultier a divattervezést Pierre Cardin mellett kezdte, dolgozott a Hermès-háznak is, saját divatmárkáját a férfiaknak tervezett ruhákkal 1984-ben indította, ezt bővítette ki haute couture vonallal 1997-ben. Eddigi tervezői karrierje során Gaultier dolgozott már Madonnával is (a Blonde Ambition világkörüli turné számára tervezte a show ruháit), illetve több film gardróbjáért felelt (többek között három Almodóvar filmben is).

Zsűritagok pózolnak a bemutatkozó sajtótájékoztatón, egy sima - egy fordított felállásban: (B-J) Andrea Arnold, Ewan McGregor, Hiam Abbass, a zsűrielnök Nanni Moretti, Emmanuelle Devos, Jean Paul Gaultier, Diane Kruger, Raoul Peck és Alexander Payne.

(tovább…)

Ausztrál Divathét: divat a Föld túloldalán

szerda, május 9th, 2012

Mozgalmas napok voltak az elmúlt héten Sydneyben: a déli félteke egyik, és talán legjelentősebb divateseménye zajlott az Operaház árnyékában. A teljesen nevén Mercedes-Benz Ausztrál Divathét (MBAFW) a new yorki testvéréhez szeretne felnőni, ami kissé nehéz, hiszen (mivel a déli féltekén épp őszi időszak van) nehéz lokálisan és globálisan is szinkronizálni a bemutatott trendeket. Évente csak egy Ausztrál Divathét van (nincs tavaszi/nyári és őszi/téli mint más Divathetek esetében), ezért egy kissé lecsó a kínálat. Az ausztrál éghajlatot és a divatvilág fél éves “sietését” figyelembe véve a most következő 2012/13 tavaszi/nyári kollekciókban a fürdőruhák mellett több őszies/télies darab is helyet kapott. Jellemzően helyi (ausztrál és néhány ázsiai (Asia Pacific) – keleti és délkeleti rész -, illetve Óceánia) designerek mutatják be a kollekcióikat.

(tovább…)