Piros alapon sok fekete, kevés sárgával: elmentünk a TIFF vörös szőnyegére

admin, 2019. június 11. kedd

Még emlékszem, amikor 6-7 évvel ezelőtt egy nagyobb reklámplakát méretű tábla előtt,  egy falatnyi szőnyegen sorakoztak fel a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál vendégei a díjátadó gála előtt, majd arra is, amikor 2-3 éve a román állami opera egész lépcsője vörös szőnyeges borítást kapott, hogy aztán idén ez a látvány fogadjon:

 


Csak, hogy érezzétek a változást, készítettem néhány fotót az idei körítésről. A zenészek természetesen többségében filmzenéket játszottak.

 

Ez a híres vörös szőnyeg. Innen fogunk nem is kevés szettet megmutatni.

A külföldi vendégek azért (is) szeretnek a TIFF-re járni, mert laza a hangulat Kolozsváron, nincsenek feszes programhoz kötve, és nem követelik meg a szmokingot és nagyestélyit a gálán. A hazai hírességek egy jelentős részének számít valamit részt venni a gálán, ennek megfelelően meg is adják a módját, úgy is mondhatnám, hozzáöltöznek ahhoz a bizonyos vörös szőnyeghez.  Emellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy nem csak filmesek vonulnak a díjátadóra, hanem a kritikusoktól kezdve a mozik menedzserein keresztül a támogatót képviselő személyekig mindenki. Vegyes társaság. Egyszerű fesztiválozók a vörös szőnyegre nem jutnak el, sőt, sokszor még a meghívottak sem a vörös szőnyegen vonulnak be, amitől talán még eklektikusabb lesz a társaság. Őket fogjuk most bemutatni. A korábbi évek gyakorlatától eltérve, most rászántuk a szükséges időt a felvonulók fényképezésére, így lesz is bőven, amit mutassunk.

 

Mindenki más előtt, jöjjön a PRO TV két sztár híradósa, akik egészen komolyan megadták a módját.

 

Az, hogy a TIFF szintet lépett, abból is leszűrhető, hogy Andreea Esca a pár évvel ezelőtti szettjéhez képest feljebb tolta az ünnepélyességet.

 

És akkor már Amalia Enache sem adja alább.

 

A Giurgiu-család Oana haját leszámítva meglepően visszafogott volt. Sorrendben egyébként Oana, Ștefan és Tudor

 

Mihai Chirilov művészeti igazgató viszont nem fogta vissza magát, kertésznadrágjában minket Super Marióra emlékeztetett. A kép jobb oldalán Corina Șuteu, a Cioloș-kormány volt kulturális minisztere

 

Az idei versenyfilmes zsűri is elég jól szemlélteti a változatosságot. Balról jobbra: Mike Goodridge producer, Constantin Popescu rendező, Grainne Humphreys fesztiválszervező, Anita Juka producer és Denis Côté rendező

 

Ők tízen a filmért: Irina Antonie, Dragoş Ionescu, Natalia Călin, Moldován Orsolya, Diana Buluga, Bogdan Farcaș, Miriam Rizea, Oana Rusu, Tiberiu Enache és Tudor Morar.

 

Vlad Ivanov és Rodica Lazăr a La Gomera (r. Corneliu Porumboiu) szereplői Cannes-ból érkeztek a kolozsvári vörös szőnyegre.

 

Téglás István is a La Gomerában játszott.

 

A Monştrii (az egyetlen román film a versenyben) alkotói.

 

Ingvar Sigurdsson itt még nem tudta, hogy az izlandi Hvítur, Hvítur Dagur című filmben nyújtott alakításért díjazza is majd a zsűri.

 

Az idei TIFF egyik legérdekesebb meghívottja Jonathan Agassi, egy egykori meleg felnőttfilmes színész volt, akit az életéről szóló dokumentumfilm résztvevőjeként hívtak meg.

Jó, nem fogok kitérni mindenkire külön-külön, nem is ismerünk mindenkit, és nem is érdemel feltétlen szót minden szett. Jöjjenek inkább nagyjából időrendben a képek. Az elején még látszik, hogy alig van szükség mesterséges megvilágításra, míg a végén anélkül már nem tudtunk volna dolgozni.

A Let’s Go Digital! idei résztvevő, rájuk mondják, azt hiszem azt, hogy igazi művészlelkek

A frankofón diákzsűri középen a francia nagykövettel, Michèle Ramis-vel

Címkék: , ,