Olimpiai formaruhák a nagyvilágból

Anna, 2012. július 19. csütörtök

Alig több, mint egy hét múlva kezdődnek a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok Londonban. A Facebookon már megmutattuk a magyar illetve a román olimpiai csapat formaruháit, illetve a tegnap olvashattátok anyahajónk, a Transindex interjúját Oláh Gyárfással, a hazai csapat formaruháinak főtervezőjével. A Patzaikin-ruhák végre nem a szokásos (és unalmas) trikolór-sablon alapján készültek, hanem újszerűek, környezettudatosak és 100%-ban hazaiak. (Ellenpéldaként ott a sok botrány más nemzetek formaruháival kapcsolatban, de ezekről később…) Részletekért itt olvass tovább.

Presztízs kérdése (főleg a hagyományosan divatnagyhatalomként számon tartott nemzetek körében), hogy milyen formaruhában vonul az olimpiai csapatuk, és nagy kitüntetést – meg világszintű reklámot – jelent a tervezőnek is. Általában háromféle öltözetből áll a formaruha, egy elegáns a nyitó/záróünnepségre, egy lazább a “hétköznapokra”, illetve egy funkcionális a versenyszámokra. Mivel a ruhájukkal is az országukat reprezentálják a sportolók, a nemzeti színek, motívumok vagy jellegzetességek valamilyen formában megjelennek az öltözéken. Mivel a legtöbb tervezőnek ez egy once in a lifetime lehetőség, valami nagyszerűt, bravúrosat szeretnének alkotni. Sok esetben ez sikerült is, ám egyes esetekben unalmasan vagy eléggé balul sült el…

De lássuk, más nemzetek mit viselnek majd:

Ausztrália – az unalmasabbak közül való

Azerbajdzsán

Belize – tiszta 4th of July

Dél-Korea – tengerésztrend à la FILA

Egyesült Államok – a Ralph Lauren-tervezte ruhákat először azért cikizték, mert olyanok, mint “tengerészgyalogosok keresztezve magániskolai egyenruhával”, meg hogy miért került egy nagy “Polo Ralph Lauren” logó a sportos felsőkre. mindezek után még az is kiderült, hogy a cuccokat Kínában gyártották le. és most háborog a nagy amerikai önérzet…

Franciaország – hiába a (haute) couture hazája, a francia csapat formaruhája simán csak by adidas

Jamaika – Bob Marley legidősebb lánya, Cedella tervezte a Pumával közösen. az egyik kedvencem

Kanada – a Hudson Bay Company ruhái az ikonikus juharlevéllel.
a kanadaiak merész ötletként farmerkabátban vonulnak majd a megnyitón…

Magyarország – a sok vitát generáló kollekciót két fiatal dizájner, Mohari Kinga és Csergő Noémi tervezte. az Innoé dizájnt a Roland divatház gyártotta le. A kalotaszegi nagyírásos motívumokkal díszített, de amúgy unalmas outfitekhez passzoló esőkabát is jár. A ruhák részletes bemutatóját például itt vagy itt találod. Nem az igazi, de határozottan jobb, mint az előző olimpiák formaruhái…

Nagy-Britannia – itt is volt cirkusz persze. a sportruházat és a villagewear (a sportolók mindennapi ruhái) Stella McCartney x adidas darabok. nekem nagyon tetszenek, igazi Stellás cuccok. a brit nemzeti morgolódás oka: a ruhákon a tervezőnő kihagyta a pirosat az Union Jackből.
a nyitóünnepségre a Next öltözteti a csapatot (temetkezési vállalkozóknak…)

Németország – a lányok rózsaszínben, a fiúk kékben, courtesy of adidas. eléggé izé

Olaszország – az olasz csapat talán a legsikkesebb. Emporio Armani formaruhák,
egy kivétellel: a vitorlások sportruhája Prada.

Oroszország – az orosz sportmárka, a Bosco Sport öltözteti őket. hát, érdekes.

Spanyolország – az orosz és ukrán olimpiai csapat mellett a spanyolokat is szintén a Bosco Sport öltözteti. az egyetlen kiszivárgott kép alapján eléggé kínaipiacos a dolog.

Svájc – egyszerűség, letisztultság, Helvetica feliratok

Új-Zéland – másik nagy kedvenc. a retró (kicsit mad men-es) hangulatú formaruhák a helyi Rodd & Gunn cég darabjai, ám itt is kisebb cirkusz volt abból kifolyólag, hogy a főtervező, Irena Prikryl igazából cseh, a ruhák pedig olasz szövetből Törökországban, Kínában és Olaszországban készültek.

Nektek melyik tetszik a legjobban?

UPDATE: az olimpiára való ráhangolódásért íme a hivatalos dal a Muse-tól. a videó egyik top kommentje pedig ez: “Muse is becoming Queen! (And I say that in a good way!)”

Címkék: , , , , , , ,

7 hozzászólás ”

  1. nelli:

    Nekem is a jamaikai és az új zélandi, de az orosz ezzel a török mintával kifejezetten újszerű, és kilóg a sorból. Nekem az is tetszik.

  2. eniko:

    Svájc (:

  3. eniko:

    jajjaj elnéztem: Új-Zéland, nem Svájc :P

  4. Anna:

    a legfrissebb hírek és pletykák az divat&olimpia frontról, első kézből: a Hermès lovasoktól Brangelináék olimpiai partiján át Karl Lagerfeld ‘Team Karl’ kapszulakollekciójáig minden a Vogue UK oldalán!

  5. Vivi:

    Szia! Nekem Azerbajdzsán, Dél-Korea, Új-Zéland teszik. A magyaroké Hampel Katalintól és a Sáska Art Desing Stúdiótól tetszett volna itt látható az indulóké ->http://www.flickr.com/photos/olimpiknik/sets/72157628366234203/

  6. Anna:

    nekem nagyon bejön az Orlando Couture hűvös eleganciája is (első kép), de az a piros bokacsizma (a második képen) szerelem első látásra :)

  7. Vivi:

    nekem is bejön most hogy így mondod az a csízma