Idén sem vették túl komolyan a TIFF vörös szőnyegét a hírességek, de így is szerettük

admin, 2014. június 11. szerda

Idén sem vágódtunk hanyatt a TIFF vörös szőnyegén felvonuló hírességek stílusérzékétől, sőt, mintha a korábbi évek színvonalát is alulmúlták volna a meghívottak. A Kolozsvári Román Színházban szervezett gáláról már korábban beszámoltunk, így most a ruháké a főszerep.

Tomasz Wasilewski és Marta Nieradkiewicz, a Floating Skyscrapers c. versenyfilm rendezője és női főszereplője, illetve Noaz Deshe, a White shadow rendezője

Tomasz Wasilewski és Marta Nieradkiewicz, a Floating Skyscrapers c. versenyfilm rendezője és női főszereplője, illetve Noaz Deshe, a White Shadow rendezője. Szinte már olyan, mintha komolyan vennék a TIFF gáláját. Marta ruhája pedig kifejezetten tetszik

Azt nem tudjuk, hogy kik vannak a képen, de azt igen, hogy vasárnap a Bulgakovban ebédeltek - a többi meghívottal egyetemben. Minden esetre ők is a visszafogott, igazi gálás vonalat erősítik.

Azt nem tudjuk, hogy kik vannak a képen, de azt igen, hogy vasárnap a Bulgakovban ebédeltek – a többi meghívottal egyetemben. Mindenesetre ők is a visszafogott, igazi gálás vonalat erősítik.

Debra Winger színésznő, akit életműdíjjal tüntettek ki, sem cifrázta túl. Mi kifejezetten szerettük a szettjét, de őt láthatólag untatta a körülötte lévő felhajtás

Debra Winger színésznő, akit életműdíjjal tüntettek ki, nem cifrázta túl. Mi kifejezetten szerettük a szettjét, de őt láthatólag untatta a körülötte lévő felhajtást

Ez már egy kicsit bevállalósabb. A férfi öltözetek közül az egyik kedvencünk

Ez már egy kicsit bevállalósabb. A férfi öltözetek közül az egyik kedvencünk

Tízen a filmért: Lucia Mărneanu - inkább nem, mint igen - és Sorin Dobrin - klasszikus.

Tízen a filmért: Lucia Mărneanu – inkább nem, mint igen – és Sorin Dobrin – a klasszikus.

Tízen a filmért: Ian Paraschiv  és Györgyjakab Enikő - nekünk annyira nem jön be ez a ruha, de tény, hogy nem áll rosszul

Tízen a filmért: Ian Paraschiv és Györgyjakab Enikő. A fiúk színes csokornyakkendőire külön érdemes figyelni. Enikő ruhája nekünk annyira nem jön be, de tény, hogy nem áll rosszul neki

Tízen a filmért: Alina Ilea -- a ruha színe inkább bejön, mint a szabása, de nem áll rosszul, egy kicsit mintha Angelina Jolie utánérzés lenne - és Vlad Bârzanu - a zakója volt nagyon vagány, kár, hogy a képen ez annyira nem látszik. Plusz pont az össhangért

Tízen a filmért: Alina Ilea – a ruha színe inkább bejön, mint a szabása, de nem áll rosszul, egy kicsit mintha Angelina Jolie utánérzés lenne – és Vlad Bârzanu – a zakója volt nagyon vagány, kár, hogy a képen ez annyira nem látszik. Plusz pont az összhangért

 

Tízen a filmért: Silvana Mihai és Rareş Andrici, szerintünk a legcukibb páros. Mondjuk, ruhában ők mutatták a legkevesebbet

Tízen a filmért: Silvana Mihai és Rareş Andrici, szerintünk a legcukibb páros. Mondjuk, ruhában ők mutatták a legkevesebbet

Tízen a filmért: Berekméri Katalin és Elena Ivanca. Szolidak, de nem különösebben elegánsak

Tízen a filmért: Berekméri Katalin és Elena Ivanca. Szolidak, de nem különösebben elegánsak

Ez a sárga ruha tetszik, teljesen rendben van, a srác már nem annyira

Ez a sárga ruha tetszik, teljesen rendben van, a srácé már nem annyira

Florin Zamfirescu és párja: mindkét összeállítást hanyagolnánk a vörös szőnyegről, ha nem Zamfirescu kapta volna a TIFF idei kiválóság díját

Florin Zamfirescu és párja: mindkét összeállítást hanyagolnánk a vörös szőnyegről, ha nem Zamfirescu kapta volna a TIFF idei kiválóság díját

Uberto Pasolini, a Still Life  rendezője eléggé ellazázta a gálát. Egész héten ebben a piros Converse-ben járt

Uberto Pasolini, a Still Life rendezője eléggé ellazázta a gálát. Egész héten ebben a piros Converse-ben járt

Lucian Mîndruță és a párja: az a lakkcipő mindent visz

Lucian Mîndruță és a párja: az a lakkcipő mindent visz

Michael Kutza, Cristina Flutur, Szász János és Nik Powell, a zsűri tagjai. Nem vették túl komolyan a gálára való kiöltözést, de a csütörtöki vicceskedő sajtótájékoztatójuk után nem is számítottunk rá

Michael Kutza, Cristina Flutur, Szász János és Nik Powell, a zsűri tagjai. Nem vették túl komolyan a gálára való kiöltözést, de a csütörtöki vicceskedő sajtótájékoztatójuk után nem is számítottunk rá

A gála kedvenc összeállítása a szemüveges hölgyé. Pont tökéletes

A gála kedvenc összeállítása a szemüveges hölgyé. Pont tökéletes

A román filmnapok rövidfilmes zsűrijének tagjai: Cristina Groşan és Boyd van Hoeij. Szerintünk nagyon rendben vannak

A román filmnapok rövidfilmes zsűrijének tagjai: Cristina Groşan és Boyd van Hoeij. Szerintünk nagyon rendben vannak

Tompa Eszter szettje inkább bájos, mint elegáns, de teljesen rendben van

Anamaria Marinca szettje inkább bájos, mint elegáns

Ez a babos nagyon cuki, nekünk nagyon bejön. És a srác is egészen trendi

Ez a babos nagyon cuki, nekünk nagyon bejön. És a srác is egészen trendi

Mihai Chirilov és Tudor Giurgiu nélkül nem nagyon képzelhető el egy divatösszeállítás a TIFF-ről. Pedig idén még ők is visszafogottabbak voltak

Mihai Chirilov és Tudor Giurgiu nélkül nem nagyon képzelhető el egy divatösszeállítás a TIFF-ről. Pedig idén még ők is visszafogottabbak voltak

A színházas különítmény: Visky András, Robert Woodruff, egy számunkra ismeretlen hölgy, Szász János és Dimény Áron. Őket sem az öltözködésük miatt szeretjük

A színházas különítmény: Visky András, Robert Woodruff, egy számunkra ismeretlen hölgy, Szász János és Dimény Áron. Őket sem az öltözködésük miatt szeretjük

Tökéletes példa, hogy a sportcipő milyen menő lehet

Tökéletes példa, hogy a sportcipő milyen menő lehet

pink12

pink14

pink18

Oké, de hol van itt az egyéniség?

pink25

Szeretjük, de csak ennyi: becsületes szettek a TIFF-gálára

pink26

Oana Giurgiu nélkül sincs TIFF-gála, bár idén kevesebbet láttuk, mint a korábbi években. Pedig ez a fekete összeállítás nem is rossz

pink34

Egyértelmű, hogy ők mosolyoghattak a legtöbbet szombat este. Balról a második, Javier Pereira kapta a legjobb színésznek járó díjat, jobbról az első, Rodrigo Sorogoyen filmje, a Stockholm nyerte a nagydíjat. És a spanyol macsó stílust is remekül eltalálták na

 

6 hozzászólás ”

  1. IV Szent Lóránt:

    Szerencse, hogy nem a transindex mélységesen elb*** ízlése a domináns, komolyan, nagyon gáz gyerekek, amit itt összeírtatok. A helyetekben mélyen hallgatnék. Egy doménnév birtoklása önmagában még nem teszi esztétikává az összevissza lágerfeldelést. Grrrr.

  2. Anna:

    @IV Szent Lóránt:
    A cikk szerzőnk szubjektív válogatása, amelyet ugyanúgy tiszteletben tartunk, ahogyan azt is, hogy neked más a véleményed a TIFF-gála ruháiról és/vagy a róla szóló cikkünkről. Nyomdafestéket alig tűrő hangvételű hozzászólásod helyett azonban inkább építő kritikát, korrekt véleményt kérünk hozzáfűzni. Kíváncsiak lennénk (meg bizonyára más olvasóink is), hogy neked ki, kik, mely összeállítások tetszettek vagy nem tetszettek a gálán.

  3. :):

    A piros cipõvel mi a baj? Lányok-fiúk legyetek komolyak. Szerintem minden rendjén mindenkivel.Egyetértek az elsõ hozzászolóval.

  4. B.:

    A 16. képen látható hölgy nem tudom kicsoda, de biztosan nem Cristina Groșan. Cristina a 23. képen balról a második.

  5. kinga:

    Sajnos tényleg amatőr beszámoló. Amolyan velvetes. Az a minimum, hogy utánanéztek, hogy ki kicsoda és ha már építő kritika, az sem csak annyiból áll, hogy: “nekünk ez bejön”

  6. Q:

    Hát szóval… ez a cikk valóban érdekes pontosan az “ez nekünk bejön” és társai miatt.. nekem példának okáért Marta Nieradkiewicz ruhája egyáltalán nem jön be, tiszta fekete mintha temetésre menne és úgy áll rajta mint egy zsák!
    Györgyjakab Enikő ruhája pedig valóban igencsak jól áll neki és ízléses :)
    “Alina Ilea – a ruha színe inkább bejön, mint a szabása, de nem áll rosszul” Nos, az a helyzet hogy a szabása nem rossz a ruhának csak nem ekkora méretbe… az ő alakjához választhatott volna valami más fazonút mert ez nem áll jól neki.. a derekát vastagítja a mellét kicsinyíti, és sokkal.. sokkal tömzsibbé teszi, találhatott volna valami alakkiemelőbb fazont… :)

    Mindegy, sorolhatnám bármeddig, ízlések és pofonok különbözőek, de ha már véleményt írtok írjátok oda azt is hogy miért teszik, ugyanis így merőben olyan hatást kelt, mintha csupán random módon leírtatok volna egy egy mondatot a képek alá; vagy mintha az emberekhez fűződő szimpátia alapján kiválogattátok volna.. szimpatikus.. tetszik, nem szimpatikus.. akkor egyből lehúzzuk. Lehet hogy nem így van, csupán ezt az érzést keltette ahogy végigolvastam kommentjeiteket a képekhez…

    Szóval végeredményben kénytelen vagyok egyetérteni az első hozzászólóval és Kingával.. mélységesen egyetérteni… És nem is az a baj hogy amatőr beszámoló azzal senkinek semmi gondja, csak azzal hogy odavetve néhány szó, aminek a nagy része az hogy nekünk tetszik vagy “mindkét összeállítást hanyagolnánk a vörös szőnyegről, ha…” és társai…