Fesztiváldivat: idén is keressük a magyar napok legjobban öltözöttjeit

admin, 2013. augusztus 23. péntek

Csütörtökön megnyílt a fesztiválutca a Kolozsvári Magyar Napokon, ennek apropóján pedig megkerestük a kora este legjobban öltözött nőjét és férfiját.

Név nélkül

no1

no2

no3

A három gyerekével sétáló édesanyának az volt a lényeg, hogy minél kényelmesebb legyen az összeállítása, nem is tartja kifejezetten fesztiválöltözetnek a ruháit, szerinte csak a flitter „sál” emeli ki az átlagból. „Színes ruhában és sok ékszerrel lenne jó fesztiválozni, az lenne igazán nőies” – magyarázza.

A ruhavásárlásnál a minőség a fontos számára, és természetesen az, hogy jól álljon a ruha. A márkákra nem szokott figyelni, de elárulta, az anyósa is szokott neki ruhákat varrni. „Ezt a nadrágot is az anyósom készítette egy régi terhesnadrágomból, ami most már egy kicsit bő, de attól még jó” – mondta.

Zsolt

ferfi1

ferfi2

Egy két év körül kislány édesapja, akinek a gyereke olyan lelkesen bulizott az este, hogy nem sikerült meggyőzni egy közös fotózásra. Elmondása szerint mindig igyekszik úgy öltözni, hogy jól érezze magát a barátaival, és így tesz a magyar napokon is.

„Általában odafigyelek arra, hogy mit veszek fel, megpróbálok mindig jól felöltözni. A márkák annyira nem számítanak, a lényeg, hogy laza legyen, simuljon rám, jól álljon. Mindig én vásárolok magamnak, az ingemet és a nadrágomat például a Lee Cooper üzletében vettem” – nyilatkozta.

Egy hozzászólás ”

  1. Ed.:

    Szerény véleményem szerint a “legjobban öltözött” megfogalmazás kicsit túlzás ezen választás esetén.;)