Divat a Kolozsvári Magyar Napokon: az ArtWise divateseményén jártunk

admin, 2019. augusztus 27. kedd

A magyar napok soha nem szólt igazán a divatról, mindig inkább a kényelmes, utcai viselet dominált a résztvevőknél is. A korábbi években mi is megpróbálkoztunk utcai divatot/öltözködést fotózni, de egy idő után be kellett látnunk, hogy fölösleges a vesződés, mert sokkal több energiát kell néha belefektetni, mint amit még megérne. Mégis, amikor az ArtWise csoport divateseményt hirdetett az idei napokra, úgy döntöttünk, hogy adunk még egy esélyt a KMN és a divat kapcsolatának. Nem kifejezetten csak divatbemutató volt, mert erdélyi képzőművészek alkotásai, leginkább festményei ihlette ruhákat is bemutattak, illetve egy beszélgetést is szerveztek a divattervezés és az egyéb művészeti ágak kollaborációs lehetőségeiről, azokról a hatásokról, ahogyan befolyásolhatják egymást. De az esemény gerincét mégis az erdélyi magyar divattervezők kollekcióinak a bemutatója jelentette.

A divatbemutató nem könnyű műfaj, nem is sikerült tökéletesre, de még így is az volt az érzésem, hogy sokkal jobb, mint a tavalyi. Látszott, hogy belegondoltak, például a térelrendezésbe beletették a szükséges munkát, csak épp nem gyakorolták be eléggé, vagy nem számoltak azzal, hogy a vártnál nagyobb lesz az érdeklődés. De koncentráljuk inkább a bemutatkozó alkotókra és a bemutatott ruhákra:

Sok érdeklődőnek már nem jutott hely, így nem meglepő, hogy nem mindenki várta meg a végét.

Összesen hét, az ArtWise vonzáskörzetében tevékenykedő, kezdő divattervező mutatta be munkáit, és innentől szinte magától értetődő, hogy egészen eltérő kollekciókat láttunk. Volt olyan is, ami már nagyon közelített az utcai divathoz, tehát a funkcionalitás volt az elsődleges szempont a tervezésnél, míg mások a szabadjára eresztett tervezői fantáziájuk szüleményeit hozták el, amelyeknél egy hangulat átadása a fő szempont, vagyis a hordhatóság másodlagos volt az önkifejezés lehetőségével szemben. De nem is azért készültek, hogy valaha az utcán sétáljunk benne.

Király Emőke idén végzett a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) divattervező szakán. A slow fashion szellemében szeretne alkotni, időtálló ruhákat, kiegészítőket szeretne tervezni. A most bemutatott kollekciója a less is more, tehát a kevesebb több elvet követte. A fölösleges részeket igyekezett elhagyni, és csak a számára lényegeseket megtartani:

Bocskai Gyopár a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen textiltervezés szakán végzett. Eddig leginkább a különböző erdélyi színházak jelmeztervezőjeként ismerhette a közönség. A mostani divatbemutatón egyedi, bőrből készült cipőket mutatott be, amelyeket a különböző színű és mintájú nyomatok tesznek még különlegesebbé. Saját bevallása szerint a cipő az egyediségét hangsúlyozzák az öltözködésben. Olyan darabok, amelyek egyszerre kölcsönöznek eleganciát és lazaságot az öltözéknek:

Marçian Beatrice 2017-től foglalkozik ruhatervezéssel, jelenleg másodéves egy divattervező kurzuson. A Headline Studio & Academy-nél mutatott be eddig egy minikollekciót, illetve kétszer részt vett a City Fashion Weeken:

Jakab Andra 2018-ban végzett a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen divattervezés szakán. Saját bevallása szerint a bőr és tüll kombinációjával készült ruha-összeállításait Nagy László festményei ihlették. A fűzővel és a ceruzaszoknyával a női test vonalait akarta hangsúlyozni, míg az aszimmetrikus szoknyával a monotonitás vonalat akarta megtörni:

Larcher Nóra a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen divattervezés szakán végzett, jelenleg pedig ugyanott magiszteri hallgató. Elmondása szerint a kollekcióját az introvertált személyiségtípus inspirálta, és főként ipari termelés során megmaradt anyagokból készültek:

Höncz Júlia Lilla frissen végzett a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen divatterves szakán, jelenleg szabadúszó dizájnerként dolgozik. Elmondása szerint kollekciójának kollázsmintáit, ami a ruhák többségének alapanyagát jelentik, a ’90-es évek grunge rockzenekarainak slágeri ihlették leginkább:

Vass Aranka Adelina a budapesti Mod’Art International Hungary divattervezés szakán tanult. 2018-ban bemutatott kollekciójával a Marie Claire Magyarország beválasztotta A legígéretesebb idén végzett divattervezők közé, illetve lehetőséget kapott arra, hogy Budapest Central European Fashion Week keretein belül megszervezett Young Talents divatbemutatón is bemutassa munkáit:

És még mutatunk két fotót. Az első Szabó András és Marcian Beatrice közös munkájának az eredménye, míg a teljesen szoborszerű, viselésre tejesen alkalmatlan koncepciódarabot Benedek Tímea Ágnes tervezte Todor Tamással együttműködésben.

Címkék: , , , ,