Arhívum: Divat és kultúra kategória

Divat Románia legkúlabb fesztiváljáról

péntek, július 14th, 2017

Vasárnap véget ért az Electric Castle fesztivál, ahol az átlagos is átlagon felüli, ha divatról van szó. Soha nem volt még ennyire könnyű dolgunk, amikor jól öltözött embereket akartunk mutatni nektek. Naponta frissülő anyagunk utolsó része következik egy napos vasárnapról.

IMG_4471

A combékszerek valamiért nagyon mentek, többet is láttunk idén, ezt meg is örökítettük. És egyben búcsút is intünk.

 

IMG_4478

A csillogást nem lehet megunni, ezen a dzsekin különösen nem.

IMG_4490

Csak úgy lazán, semmi hűhó, semmi görcs. Látszik, hogy természetesen jön.

IMG_4493

A színek kombinálásáról lehet sokat tapasztalni erről a képről, ahogyan a pink különböző árnyalatai visszaköszönnek, az egészen emlékezetessé teszi ezt az összeállítást. Pedig a nadrágon kívül igazán semmi extra nincs benne.

IMG_4517

Egymáshoz öltöztek, és milyen jól tették. Pedig ezt általában piszkosul el szokták szúrni a párok.

***

Csütörtökön megkezdődött az ország legkúlabb nagyfesztiválja Bonchidán.  Az Electric Castle a legtöbb – hogy úgy mondjuk – divatra érzékeny embert vonzza az országból. Nem véletlen van fél udvarnyi divatsátor a Bánffy-kastély ölelésében. Frissülő összeállításunkat látjátok.

Minden fesztiválon a szombati a nagy nap, amikor a legtöbbem mennek ki, amikor a legnagyobb a hangulat. Nem volt ez másképp Bonchidán sem, és mi is megpróbáltunk felnőni a nagy naphoz. Még az sem tudta beárnyékolni a jókedvet, hogy esett, mert a fesztiválozók a legrutinosabb mozdulattal váltottak csizmára és vettek esőköpenyt.

IMG_4371

A szombati összeállításunkat is nedvesedést bíró sorrendben raktuk össze, az elején még jöhet egy ilyen könnyed szandálos szerelés, míg a legstrapabíróbb esős szerkókat hagytuk a végére.

IMG_4368

A lányok japán ihlette outfitje is inkább a napos és sokszor szeles időhöz lett kitalálva.

IMG_4328

Annyira passzolt az esőálló felső és cipő, hogy ez a szettet nem tudtuk kihagyni. Persze az ezüstös szoknya sem semmi.

IMG_4331

A bakancs egy alapfelszerelés az esővel szemben. És a lányoknak csak annyit kellett tenni, amikor eleredt az eső, hogy az övtáskából kiveszik a jól összefogott köpenyt. IMG_4360

És igen, fiúkat is mutatunk. Volt, aki az egész szettjét a gumicsizmájához igazította. De őket nem csak ezért érdemes megmutatni, hanem emiatt is:

IMG_4364

 

IMG_4438

Lehet, hogy nem úgy tűnik, hogy esőt álló szerelés, de végül is már kibírt egyet, mert a rövid zuhé után készült a fotó.

***

Pénteken későn érkeztünk ki a fesztiválra, ezért nem sok időnk jutott jól öltözött fesztiválozókat fotózni, de így is sikerült találni. Az EC egy ilyen hely:

IMG_4274

Könnyed nyárias, pedig este Bonchidán egyáltalán nem kedves az időjárás, akár esik az eső, akár nem.

IMG_4266

Két szinte teljesen ellentétes szerelés, egy tökéletes csíkos és egy átlagos párducmintás, hogy ilyet is mutassunk, mert azért még mindig ők vannak többségben.

IMG_4273

Ebben az esetben is jól kiegészíti egymást a nem mindennapi és mindennapossal.

***

Csütörtökön minden ideális volt egy tökéletes fesztiválos naphoz. Hét ágra sütött a nap, de nem volt rettenetesen meleg. Az előző napi tócsák és sár is elkezdett már felszáradni, így nagyon gumicsizmára és bakancsra sem volt szükség a kényelmes fesztiválérzéshez, persze ettől még akadt, aki azt választotta.

IMG_3981

Egy klasszikus EC helyszínnel és egy klasszikus fesztiválszereléssel kezdünk.

IMG_3987

Határozott szerelések a tipikus fesztiválozói vonalról. Ők még inkább az esős és sáros helyszínre készültek, és ehhoz próbálták igazítani az outfitjüket.

IMG_4107

Azt nem mondhatjuk, hogy nincs ebben merészség. Gumicsizmás összeállítás a retró jegyében, ilyen, a 90-es éveket idéző színes dzsekiket azért mostanság bőven látni.

IMG_4111b

Ez az összeállítás is a 90-es éveket idézi, de azért az előbbinél egy sokkal jelenbelibb változat.

Érzed a Vibe-ot? Divat a Maros partjáról

vasárnap, július 9th, 2017

Pénteken és szombaton is elverte az eső a Vibe-ot, mégsem tántorított el ez senkit attól, hogy megpróbálja a legjobb formáját hozni a fesztiválon. Laza divat egy égetően napos eseményről, ahol időnként mégis arra lehet számítani, hogy elmos az eső és bokáig sárban kell tapicskolni. És ilyen időben az emberek biza hajlamosabbak biztonságosabban és praktikusabban öltözködni, és inkább a kényelemre koncentrálni, ami általában megnehezíti egy ilyen anyag összeállítását. Ebből próbáltuk meg kihozni a legjobbat.

IMG_3485

Naivan azt hihette, hogy szombatra megkönyörül az időjárás a fesztiválozókon, akiknek biza a vászon cipő idén nem a legjobb választás volt. De persze ott egy biztonsági hátizsák, a minden esetre.

IMG_3622

Ez a fekete ruha azért nem lenne túl meggyőző, ha nem dobja fel mindenféle fémes kiegészítőkkel.

IMG_3087

Külön szeretnénk felhívni a figyelmet a csillogó – becsszóra – zoknira, ami kiemeli az átlagosból ezt a szettet.

IMG_3460

Ez amolyan no comment összeállítás, mert nem nagyon van, amit hozzátenni.

IMG_3451

A végére mutatunk egy fiút is. Annak a remek példája ez, hogy miként kell kitűnni egy olyan teljesen átlagos kiegészítővel, mint a napszemüveg. Persze azért az a cipő sem semmi:

IMG_5113

Egyelőre ennyi, de ha nem csal meg az időjárás vasárnap, akkor reméljük, még jelentkezünk.

UPDATE: Hoztunk még néhány igazán trendi összeállítást vasárnapról, amikor végre tényleg kisütött a nap a fesztiválon.

IMG_3753

A magenta különböző árnyalatainak a megjelenését érdemes megfigyelni a szettben, kezdve a cipő Nike-jelétől egészen a fürdőruha pántjáig. Természetesen mindez a Magenta Stage előtt.

IMG_3815

Ez a szett is azt bizonyítja, hogy a divat nem egy rettenetesen elszállt dolog. Csak egy párducmintás felső kellett, és máris mennyire sikkes ez az összeállítás.

IMG_3767

Igazi díva a Vibe-on, a platformcipőtől kezdve egészen a babakék táskáig minden nagyon ott van.

(Köszönjük a közreműködést András I. Gábornak.)

Kánikulai divat a Székelykő lábánál

szombat, július 1st, 2017

Tikkasztó a hőség Torockón, a Double Rise fesztiválon. Napközben leginkább punnyadás, aztán estére, ahogy egyre lejjebb megy a nap, úgy élénkül meg az élet. A fesztiválos divatot is leginkább a hőség határozza meg, mindenképp érdemes megfelelően szellős holmikat felvenni. A fiúk leginkább félmeztelenül mászkálnak, (ezért nem is szerepelnek a mostani összeállításunkban), míg a lányok a szinte-semmi-fürdőruha és a nagyon bő összeállítások közötti variációkat kombinálják. Egyelőre ennyi a gyűjtés (reményeink szerint hamarosan ismét jelentkezünk):

p1

Nem csak a ruha, hanem a kristálypohár is igazi menőség, ami színben a karszalaghoz van passzítva.

p2

A fesztiválos övtáska nagyon menő Torockón, a többségnek Delikates Design darabjait viselik.

p3

A virágos örök.

p4

Helén nagyon odafigyel a fesztiválos outfitjére, hogy felfigyeljenek rá, hogy kitűnjék a tömegből. Szerinte a mostani összeállításával az Untoldon nem dobbantana nagyot, mert oda egészen más emberek járnak, oda inkább úgy öltözne fel, mint a Double Rise-on teszi a többség. Instagramon követni is lehet a napi outfitjeit. 

p5

Néhány barátnő is becsatlakozott még hozzá a fotózás hírére, ők se nagyon maradnak el tőle kúlságban.

UPDATE: Találtunk még néhány jól öltözöttet nektek a hétvégén, amikorra már a hőség is alább hagyott, így a fiúknak is volt lehetőségük felöltözni.

p1

Laza, menő és praktikus. Pont olyan, amilyennek a tökéletes fesztivál szerelést gondoljuk. Úgy van benne meg a plusz, hogy teljesen használható fesztiválkörülmények között is.

p2

Tamás végig odafigyelt az outfitjére, többször is elismerően hümmögtünk a bajszunk alatt, amíg végre szombaton sikerült lefotóznunk.

 

p6

 

Idén a Double Rise-zal indult nekünk a nagyon hosszú nyári fesztiválszezon, amiről megpróbálunk rendszeresen divatot mutatni. Tartsatok velünk a nyáron!

Mutatjuk a legjobb ruhákat az Oscar vörös szőnyegéről!

hétfő, február 27th, 2017

Bár minden elhalványul egy kicsit a legjobb filmnek járó Oscar-díj átadásakor történt baklövése mellett, azért nem hagyunk titeket a szokásos vörös szőnyeges divatösszeállítás nélkül.

A legjobb női mellékszereplő kategóriában frissen díjazott Viola Davis egy gyönyörű, vörös Armani Privé-ruhát választott a gálára. Lenyűgöző volt benne.

viola-davis

Ruth Nega, akit a Lovingban nyújtott alakításért jelöltek a legjobb színésznő kategóriában egy Valentino-alkotást vett fel. A mellén, több alkotóval egyetemben, az American Civil Liberties Union szalagját viselte.

ruth-negga

Alicia Vikander egy fekete, csipkés Louis Vuitton-ruhában. Meggyőző!

alicia-vikander

Brie Larson is feketében volt, egy bársony Oscar de la Rentát viselt

brie-larson

Taraji P. Henson is bársonyba érkezett a díjátadóra. A gálákon talán egy kicsit szokatlan sötétkék ruha Alberta Ferretti munkája.

taraji-p-henson

Kirsten Dunst egy kicsit végzet asszonyosára fogta, amihez nincs is jobb választás egy fekete Dior-ruhánál. Ha még emlékszünk, Jennifer Lawrence is egy habos Dior-ruhában hasalt el az Oscar lépcsőjén.

kirsten-dunst

Leslie Mann még habosabb ruhát választott, de ez nem Dior, hanem az amerikai Zac Posen ruhája.

leslie-mann

A Moonlighte színésznője, Janelle Monae egy Elie Saab Couture-ruhát viselt, Forevermark gyémántokkal.

janelle-monae

Charlize Theron is egy Dior Couture-ruhában jelent meg.

charlize-theron

Egyébként nagyon menő volt a fémes hatás, Jessica Biel is egy ilyen Kaufman Franco-ruhát választott.

jessica-biel

A legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölt Nicole Kidman egy Armani Privé-ruhában volt nagyon csinos.

nicole-kidman

Isabelle Huppert is egy Armani Privé-ruhában volt. Sajnos nem nyerte meg a legjobb színésznőnek járó szobrocskát.

isabelle-huppert

Michelle Williams is jelölt volt, de nem sok esélye volt Viola Davis mellett labdába rúgni. Azért a jelöléshez is dukál egy Louis Vuitton-ruha.

michelle-williams

Felicity Jones egy Dior-ruhában bájolt el mindenkit.

felicity-jones

Karlie Kloss egy Stella McCartney-ruhában egyszerűen tökéletes.

karlie-kloss

A fiúknál nehezebb trendeket kiemelni, itt azért már mindenki öltönyben van. Attól még elmondjuk, hogy a legjobb színész kategóriában jelölt Ryan Goslingon egy Gucci-öltöny volt, amihez egy merész ötlettől vezérelve egy fodros inget vett fel. És milyen jól tette!

ryan-gosling

Mahershala Ali, aki a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat kapta meg a Moonlightban nyújtott alakításáért, egy Ermenegildo Zegna Couture-öltönyben volt jelen.

mahershala-ali

Pharrell Williams mindig tökéletes, most történetesen egy Chanel-öltönyben hozta a maximumot. De nem mehetünk el szó nélkül a gyöngyök mellett, példamutató a bátorsága.

pharrell-williams

Aldis Hodge a Hidden Figures szereplőjeként volt meghíva a gálára, mi amiatt a kis láncocska miatt választottuk be.

aldis-hodge

Alvin McCraney, a Moonlight forgatókönyvírójaként vett részt a Dolby Színházban szervezett gálán, amiért végül a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában díjazták is. A teljesen fehér öltöny nem mindennapi látvány egy gálán, mi pedig ezért díjaztuk egy beválogatással.

alvin-mcCraney

A zenészek vagy a filmesek menőbbek? Divat a Grammy- és a BAFTA-gálán

hétfő, február 13th, 2017

Nagy napja volt a divatnak vasárnap. Egy napon tartották ugyanis a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjátadóját és a Grammy-gálát is, így bőven volt lehetőségük a sztároknak arra, hogy kicsípjék magukat. Sok éves tapasztalatunk a díjátadókról, hogy a filmesek általában visszafogottabban öltözködnek, mint a zenészek. Bevezetésnek velük kezdünk, mert senkit nem akarunk egyből elrettenteni a nézelődéstől, mert bizony merészebb darabokat is simán beválogattunk.

Naomie Harris Gucciban

naomieharris

Anya Taylor Joy szintén Gucciban, de gondoljuk, ez azért látszik is

anataylorjoy

Emma Stone Chanelben pompázott és nyert BAFTA-díjat a legjobb színésznő kategóriában

emmastone

Amy Adams is a legjobb színésznő kategóriában volt jelölve. Különben egy Tom Ford-ruhát vett fel

Amy Adams

Viola Davis a legjobb női mellekészereplő kategóriában nyert. Egy Jenny Packham-ruha volt rajta Londonban

Viola Davis

Nicole Kidman Armani Prive-ruhát viselt, de nem nyert. A két információnak vélhetően semmi köze egymáshoz.

Nicole Kidman

Daisy Ridley egy Roland Mouret-ruhában. Egy hozzá illő zakó is a szett része volt, de ezen a képen azt már levetette

Daisy Ridley

Ella Purnell egy könnyed Miu Miu-ruhát vett fel hozzá illő Swarovski-ékszerekkel

Ella Purnell

Emily Blunton egy gyönyörű Alexander McQueen-alkotás volt

Emily Blunt

Michelle Williams Louis Vuittonban volt

Michelle Williams

Jessica Brown Findlay színésznő Bottega Veneta-ruhában

Jessica Brown Findlay

Isabelle Huppert egy Chloe-ruhában

Isabelle Huppert

Hannah Bagshawe, Eddie Redmayne és egy Alexander McQueen-ruha (és nem Eddie Redmayne viseli).

ediered

Alexander McQueen-ruhát választott az estére Katalin hercegnő is. Arról nincsenek különösebb információk, hogy Vilmos hercegen mi volt, de mindenesetre ő a BAFTA elnöke.

Duchess-Cambridge-Prince-William

A BAFTA-gáláról már csak egy képet akarunk mutatni, mégpedig Tom Ford zakójáról. Csodálatos!

tomford

A Grammy résztvevői sokkal kevésbé ragaszkodnak a gálák formális öltözékeihez, így aztán sokkal gyakrabban látunk igen-igen meghökkentő darabokat.

Adele volt a Grammy nagy nyertese a maga 5 díjával, aki a gálára egy Riccardo Tisci tervezte Givenchy Haute Couture darabot vett fel.

adele

Solange Knowles Gucciban, de talán ezt magatok is sejtettétek a pliszírozásból.

Solange Knowles

Katy Perry egy Tom Ford-ruhát vett fel a 2016-os őszi/téli kollekcióból.

Katy Perry

Rihanna Armani Privé-ruhát viselt Chopard-ékszerekkel mellé

Rihanna

Azt nem tudjuk, hogy Cynthia-Erivo kinek a ruháját viselte, de ez a kék bársony darab egészen pompás.

Cynthia Erivo

Kelsea Ballerini Ines di Santo-ruhában vett részt a zenei díjátadón

Kelsea Ballerini

Leon Bridges és Brittni Jessie

Leon Bridges and Brittni Jessie

Chrissy Teigen egy Roberto Cavalli-ruhában és John Legend, aki az ingválasztásával tette különlegessé a szettjét.

John Legend and Chrissy Teigen

Jesse Huerta és Joy Huerta (Jesse & Joy) most nyertek először Grammy-díjat. Jól ki is öltöztek hozzá.

Jesse Huerta and Joy Huerta of Jesse & Joy

Azért kell ahhoz arc (és hasizom), hogy valaki ne vegyen fel inget egy ilyen eseményre. Desiigner különben egy Giorgio Armani-öltönyt vett fel.

Desiigner

Chance The Rapper egy Thom Browne-szettben nagyon jó.

Chance The Rapper2

Andrew Taggart és Alex Pall (The Chainsmokers) egyszerűen tökéletes. Nem tudjuk, hogy kinek a ruháit viselik, de kit érdekel.

Andrew Taggart and Alex Pall of The Chainsmokers

Nick Jonas egy Balmain-dzsekiben nagyon menő.

Nick Jonas

Ro James egy Rick Owens-szettben jelent meg.

Ro James

Steve Aoki az átlagosat maxolta tökéletesre egy napszemüveggel és egy cipővel. Idén Kolozsváron is meghallgathatjuk és megláthatjuk, hogy mit tud a Dj.

Steve Aoki

Skillex outfitjéről nem nagyon van mit írni, még a fellépőruhái is menőbbek ennél a fehér pólós változatnál.

Skrillex

Ez inkább vicces, mint menő Girl Crushtól.

Girl Crush

Jill Scot nem gondolta túl ezt a pepita ruhát, de ezt az optikai hatást mi nagyon szeretjük.

Jill Scot

Gyakorlatilag egyetlen Grammy-s összeállításból sem hiányozhat Cee Lo Green. Merész, nagyon merész.

Gnarly Davidson

Lady Gaga egy Alex Ulichny-összeállításban hökkentette meg a rajongóit.

ladygaga

A filmesek vagy a zenészek menőbbek?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...