Az Oscar-divat sokkal jobb volt, mint az Oscar-gála, és még A víz érintése sem nyert

admin, 2018. március 5. hétfő

Hétfő hajnalban egy eléggé unalmas Oscar-gálán 90. alkalommal adták át a díjakat, amiből a legnagyobbat – sokak bosszankodására – A víz érintése szakította. Ezzel egy időben puccba is vágták magukat a sztárok, ami általánosan jó néhány körrel izgalmasabbra sikerült, mint maga az ünnepség, különösen férfi vonalon. Az Oscar-gála legjobb ruhái következnek a Pinkdáma szerint, és nem kell aggódni, mert ebben a válogatásban nem fog szerepelni A víz érintése.

Hiába volt az elmúlt két évben magyar Oscar-jelölt, mégsem volt olyan, akinek a vörös szőnyeges bevonulásakor egy pillanatra elállt volna a lélegzetünk. Szerencsére Borbély Alexandra, a Testről és lélekről főszereplője most mindenért kárpótolt. Kivel is kezdhetnénk az összeállításunkat, mint vele? Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a ruhát Monique Lhuillier francia tervező készítette.

Ha maradunk a lélegzetelállító estélyiknél, akkor Saoirse Ronan Calvin Klein-ruháját mindenképp ki kell emelni, mert az est egyik legjobbja volt. A színésznő a legjobb női főszereplő kategóriában volt jelölve a Lady Bird címszerepéért, de igazából nem nagyon volt esélye.

És Nicole Kidman mélykék Armani Privé-ruháját is meg kell említeni. Nicole Kidman nem volt semmire sem jelölve, de egy ilyen masnis estélyi esetében ez nem is nagyon számít.

St. Vincent (polgári nevén Annie Clark) is meghökkentő ruhát vett fel, és mi most határozottan értékeljük, hogy ezt a Saint Laurent-t választotta.

Rita Morenoval teszünk egy lépést a klasszikusabb ruhák felé. A 86 éves Moreno onnan lehet ismerős számunkra, hogy ő jelentette be a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának győztesét, tehát azt, hogy nem nyert Enyedi Ildikó filmje, a ruhája pedig onnan lehet ismerős, hogy egy ehhez hasonlót/részben ezt viselt/viselte akkor is, amikor 1962-ben Oscar-díjat kapott legjobb női mellékszereplő kategóriában a West Side Storyban nyújtott alakításáért. Újrahasznosította az 56 évvel ezelőtti ruháját, és még ma is csodás benne.

Nem kevésbé bámulatos Jane Fonda, ami valljuk be, hogy ennek a Balmain-ruhának is köszönhető.

Jennifer Lawrence a korábbi évektől eltérően nem egy habos királykisasszony ruhában érkezett a gálára, és ebben a csillogó, fémes jellegű Christian Dior-estélyiben sokkal inkább tűnik olyan laza nőnek, amiről a budapesti forgatásai alatt a hírek szóltak.

Selly Hawkinsé volt az este egyik kedvenc ruhája, ami – csak a rend kedvéért – egy Armani Privé.

Lesley Manville ruháját is mindenképp érdemes kiemelni, amelyet Anna Valentine készített.

Margot Robbie az Én, Tonya címszerepéért volt díjra jelölve, de nem nyert. Viszont ezt a Chanel-ruhát és a hozzá illő ékszertársítást így is nagyra értékeljük.

Phoebe Waller-Bridge egy légiesen egyszerű Vionnet-ruhát viselt.

Maya Rudolph nem csak a színpadon elmondott vicces beszédével keltett feltűnést, amiért Twitteren máris sokan azt kérik, hogy ő legyen a jövő gála egyik házigazdája, hanem a hosszú ujjú, nyakig érő vörös nadrágkaftánjával is. Nem tudjuk, hogy ki készítette, de ez most nem is érdekel.

Nem sok női ruha maradt az idei gáláról, de Zendaya lágyan aláhulló csokoládébarna sifon ruhája, amely a Giambattista Valli 2018-as tavaszi kollekciójának egy darabja.

Zey Deutch egy ezüstösen csillogó (legalábbis jó megvilágításban) Elie Saab-ruhát vett fel a 2016-os tavaszi kollekcióból, ami állítólag még környezetbarát is.

Ehhez nem lehet más hozzátenni, hogy Dee Reest (aki a legjobb adaptált forgatókönyvéért volt jelölve) és barátnőjét, Sarah Broomot látjuk a képen.

Emma Stone is nagyon merészet húzott, vagyis inkább Louis Vuitton-nadrágkosztümöt vett fel.

Utoljára a még nála is lazább Agnes Vardát hagytuk, aki bár nem nyert Oscart legjobb dokumentumfilm kategóriában, de így is imádjuk a nagyon rózsás Gucci-selyemköntösét.

Legalább ilyen menő volt James Ivory (aki a legjobb adaptált forgatókönyvért kapott Oscart 89 éves korában, és lett minden idők legidősebb díjazottja), aki a Szólíts a neveden főszereplőjének, Timothée Chalamet-nek az arcképével díszített ingben vonult. A gyengébbek kedvéért, ennek a filmnek a forgatókönyvét írta.

Mielőtt teljesen a fiúkra váltunk, mutatunk három vegyes csapatot. Gary Oldman Oscart kapott, és annál ezen a gálán nem öltöztet semmi, de most nem rajta van a lényeg. Annyira harmonikusak voltak feleségével, Gisele Schmidttel, hogy ezt muszáj volt kiemelnünk.

Nem maradhat el az este egy igazi habos ruhaköltemény nélkül, és nekünk most Emily V. Gordon J. Mendel-ruhája tetszett a legjobban. Mellette Kumail Nanjiani, aki Ermenegildo Zegna-öltönyt viselt. Mindketten a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában voltak jelölve a The Big Sickért.

Innen Ansel Elgort méregzöld Tom Ford-zakóját emelnénk ki, ami szépen átvezet a fiúkhoz. Elgort mellett a barátnője, Violetta Komyshan, de sajnos nem tudjuk, hogy milyen ruhát viselt.

Mahershala Ali a tavaly jól bevált fekete szettjét választotta idén is, és idén is csak kiemelni tudjuk.

Tom Holland (a legfrissebb Pókember) dupla soros zakóját is szeretjük. Őt egyébként szinte teljes egészében a Hermès öltöztette, az öltöny és a cipő is az ő termékük.

Adam Rippon műkorcsolyázó (aki két héttel ezelőtt még egy bronzérmet nyert a phjongcshángi olimpián az amerikai csapattal), és azzal keltett feltűnést, hogy egy bőrhámmal dobta fel a szerelését. Egyesek szerint inkább egy BDSM-kellékkel, de mi ennél szelídebbek vagyunk, és elmondjuk, hogy ez egy Jeremy Scott által a Moschino márka számára tervezett öltöny a 2018-as őszi kollekcióból.

A Szólíts a neveden sztárját, Armie Hammert Giorgio Armani öltöztette fel ilyen szépen.

Utolsónak pedig jöhet a Szólíts a neveden másik sztárja, a legjobb férfi főszereplő kategóriában egy Oscar-jelölést is begyűjtő Timothée Chalamet, aki egy fehér Berluti-öltönyben volt most tökéletes. Amúgy az egész Oscar szezonban tökéletes volt.

Címkék: , ,

Szólj hozzá