Az idei Oscar-gála legemlékezetesebb szettjei

admin, 2020. február 10. hétfő

Az éjszaki Oscar-gálával befejeződött az éveleji filmes díjszezon és még nem volt egyetlen vörös szőnyeges poszt sem a Pinkdámán. Ezen a tarthatatlan helyzeten változtatunk most.

Bevezetés

Kezdjük az este legjobb pillanataival, Natalie Portman Dior-ruhát viselt. Nem kifejezetten egy klasszikus gálaviselet, de nagyon méltóságteljes. A köpenyére – amit erről a képről ugyan nem lehet kibetűzni – az el nem ismert női rendezők a nevét hímezték. Ezzel egy kicsit a gála ruháinak az irányát is jelöljük, ahol meglepően sokan viseltek feketét és tört fehért, illetve a különböző fémes árnyalatok is népszerűek voltak.

Embed from Getty Images

Olivia Colman szettje sem egy habos-babos nagyestélyi, mégis tökéletes választás ez a Stella McCartney-kreació, amely úgy királynői, hogy közben nagyon szépen játszik a formákkal. Colmant nem is nagyon láttuk mellényúlni az elmúlt két év díjszezonjában, amiknek azért állandó szereplője volt.

Embed from Getty Images

Az egyik kedvencünk Saoirse Ronan nagyon mélyen dekoltált Gucci-ruhája, ami egyszerre kihívó és nagyon ünnepélyes, klasszikusokat idéző, ugyanakkor szokatlan.

Embed from Getty Images

Mindenképp szeretnénk megmutatni Charlize Theron aszimmetrikus Dior-ruháját, ami úgy egy nagyon klasszikus Oscar-estélyi, hogy van egy kis csavar benne. Természetesen fekete.

Embed from Getty Images

Caitriona Balfe egy sejtelmesen gyönyörű Valentino-kreációban jelent meg. Egyébként kifejezetten menőnek tűnik mostanság masnival feldobni egy szettet.

Embed from Getty Images

Rooney Mara fekete csipkés Alexander McQueen-ruhában kápráztatott el.

Embed from Getty Images

És ha már fekete csipke, akkor Geena Davis klasszikusabb nagyestélyit idéző Romona Keveža-ruháját sem szeretnénk kihagyni.

Embed from Getty Images

A divat-összeállítások általában megelégszenek azzal, hogy az ismert hollywoodi-i sztárok szettjeit bemutatják, de a filmezés háttérben dolgozó szereplőinek legfeljebb 5 percnyi csillogás jut, márha díjat nyernek. Ezen is szeretnénk most kicsit változtatni. A legjobb filmzene kategóriában díjazott izlandi Hildur Guðnadóttir Chanel-estélyit mindenképp szerettük volna megemlíteni. Tipikus, hogy csak olyan fotót kaptunk róla, amikor már az Oscarral a kezében áll.

Embed from Getty Images

Nagyon szeretjük az 1917-tel a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában jelölt Krysty Wilson-Cairns aranyos szatén és tüll kombinációjával készült ruháját. Tipikus, hogy sehol nem jegyzik meg, milyen ruhát viselt.

Embed from Getty Images

Scarlett Johanssontól merész választás volt ez az Oscar de la Renta-estélyi, de szerencsére (biztos, nem szerencse) csak visszafogottan tolta meg ékszerrel ezt az amúgy is túldíszített ruhát.

Embed from Getty Images

Salma Hayek igazi görög istennőnek tűnt, és ez nem is annyira az aszimmetrikus, törtfehér ruhájának, mint a Boucheron-fejdísznek volt köszönhető.

Embed from Getty Images

Brie Larson ruhájáról nem egy klasszikus képet választottunk, a púder színű Celine-estélyi legnagyobb előnye, hogy nagyon szépen hangsúlyozza a színésznő alakját, és nem csak azért, mert elől és hátul is mélyen dekoltált.

Embed from Getty Images

Regina King Versace-kreációja is egészen látványos, igazi hamisítatlan gálaruhának tűnik.

Embed from Getty Images

Sigourney Weaver méregzöld ruhájával fittyet hány minden idei trendre, de ezt a Dior Haute Couture estélyit mindenképp érdemes megmutatni.

Embed from Getty Images

Lehetetlen nem megemlíteni Billie Eilish tyúklábmintás Chanel-szettjét, ha nem lenne elég egyértelmű a számtalan márkajelzésből. Pont ezt vártuk az énekesnőtől.

Embed from Getty Images

Hasonlóképpen képtelenség elmenni Janelle Monáe Ralph Lauren-ruhája mellett, ami legalább annyira a sejtelmes, mint amennyire a csillog.

Embed from Getty Images

És ha már figyelemfelkeltés, akkor Billy Porter mellett nem nagyon lehet elmenni mostanság. És az idei fesztiválszezont tekintve ez még egy visszafogott darab.

Embed from Getty Images

Ha már valaki úgy dönt, hogy egy klasszikus fekete-fehér csokornyakkendős szettet választ, akkor ne adja alább, mint Brad Pitt. Eszméletlenül menő ebben a bársonyos szmoking.

Embed from Getty Images

Mahershala Alitól is megszokott, hogy mindig tud csavarni egyet a klasszikus black tie szetten. Idén sem kellett csalódnunk, Ermenegildo Zegna-szmoking sem átlagos, ami még egy David Yurman-nyakékkel meg is toldott.

Embed from Getty Images

Timothée Chalamet szettje mellett még úgy sem lehet elmenni, hogy korántsem ez a kedvencünk a gálaszettjei közül. Egyébként Pradát viselt egy Cartier-borssal.

Embed from Getty Images