Arhívum: november, 2017

Udvarhelyi lány ruháját is meg lehet szavazni, hogy jövőre meg is vásárolhassuk

vasárnap, november 26th, 2017

Székelyudvarhelyi lány ruháját is hordhatják Európa-szerte 2018 karácsonyán, Vass Aranka Adelina ugyanis Ferencz Borbálához hasonlóan döntős az Auchan versenyén, amelyen a hipermarket In Extenso ruhamárkájának jövő évi kollekcióját választják ki. Nem mi néztük el néhány nappal ezelőtt a versenyzők névsorát, egyszerűen csak az van, hogy Vass Aranka nem a romániai, hanem a magyarországi válogatón versenyez.

Jelenleg Magyarországon a megmérettetés záró fordulója zajlik, november 27., hétfő délig lehet a Facebookon szavazni az öt döntős valamelyikére, hogy kinek a terveit valósítsák meg. A budapesti Mod’Art International Hungary végzőse mutatja a Szűz csillagképpel díszített munkáját.

auchanruha2

“Az Auchan a saját ruhamárkája, az In Extenso fellendítésére hirdetett pályázatot kifejezetten a Mod’Art International Hungary harmadéves diákjainak szervezte meg. Kecsegtető volt a jutalom: 2000 euró, valamint az, hogy tömeggyártásra kerül a kiválasztott minikollekció, így természetesen elvállaltuk a felkérést. A kiírás mellé csatolt moodboard kulcsszavai többet között a foszforeszkáló, csillogó, csillagos, a kozmosz, a kristályok, a csillagok voltak, míg színeiben a lila, kék, rózsaszín, ezüst, bronz.

Engem a mai nő inspirált, aki dolgozik, bevásárol, házimunkát végez, anyaként és feleségként is megállja a helyét. Ez már-már természetfeletti erőket igényel, és a kiírt téma is a (Sur)Natural volt. Így automatikusan kapcsolódott a fejemben a modern nő, a célközönség és Minerva római istennő, aki mitológiai ábrázolásaiban mindig az erőt, a hatalmat és nagy tehertűrő képességet sugároz. Mivel a modern Minerváknak az élet sok területén kell helytállniuk, fontos, hogy minél funkcionálisabb, praktikusabb legyen az öltözetük. Ezért átalakítható ruhát terveztem. A ruha ujjának hossza állítható a vállrészbe beépített szalagokkal, így mindenki az alkalomhoz illően, összehúzhatja vagy kiengedheti azt. Derékrészen gumis, de ott a megkötők is variálhatóak: masnira is lehet kötni, vagy úgy is, ahogy a képen is szerepel, kendőszerűen összefogva is hordható. Ha pedig hátra kötik, akkor nagyobb hangsúlyt kap a flitteres rész, amit Minerva gorgófős mellvértje ihletett. A bronz színben játszó flitteres anyagot ha fölfelé simogatjuk, akkor a flitterek fölfelé fordulnak, és a fekete oldalukat mutatják meg. A ruha mellett egy zakót is terveztem, az is hasonló elven alapszik, alakítható az ujja hossza, illetve kifordítható, kétoldalasan hordható. Egyik oldala sötétkék bársony, a másik oldala meg egy ehhez passzoló sötétkék szatén” – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat Aranka.

Előtérben a Minervához társított Szűz csillagkép

Előtérben a Minervához társított Szűz csillagkép

Részletesen beszélt ugyanakkor a tervezés során felmerülő kihívásokról, történetesen, hogy nem a kifutóra kellett egy magas vékony lányra tervezzenek, akinek “szinte minden jól áll, hanem azoknak a hús-vér nőknek, akik az Auchanban vásárolnak”. Figyelniük kellett arra, hogy minél több testalkatra előnyös legyen a szabása, de még a színeket is úgy kellett kiválasztani, hogy minél több ember ízlésének megfeleljen. Emellett könnyen lehessen mosni, de ne kelljen vasalni.

“A másik nehezebb pont a technológiai dokumentációk professzionális szintű kivitelezése volt, hiszen annak alapján akarja az Auchan előkészíteni a gyártást. Az általunk tervezett és kivitelezett ruhadarabokról gyártmányrajzokat kellett készítenünk, felfektetési tervet a szabáshoz, technológiai sorrendet és metszetrajzokat a varráshoz. A mintanyomtatást is részletezni kellett: hogy néz ki egy raport, ami kiadja a folyamatos mintát, milyen eljárással kerül rá a minta az anyagra”

Vass Aranka Adelina Székelyudvarhelyen született, és elmondása szerint ugyan a textíliák, a szabás és a varrás iránti érdeklődés mindig is megvolt, de a főiskola elkezdéséig nem sok köze volt a divathoz, járt rajzórákra és varrni is tanult egy évet. Elmondta, főiskolai évek alatt sok témával barátkoztak, de hozzá a maszkulin nő, a pszichedelia és a népi világ áll a legközelebb. A diplomakollekcióját is az erdélyi, leginkább székely népviseletek és az pszichedelikus zene inspirálja. Néhány munkáját is megmutatjuk.

aranka2

aranka

Európa-szerte árusíthatják a marosvásárhelyi divattervező munkáját

szerda, november 22nd, 2017

Ferencz Borbála marosvásárhelyi születésű divattervező munkája is döntős az Auchan áruházlánc által szervezet Capsul Collection versenyen, amelynek célja fiatal hazai divattervezők alkotásainak népszerűsítése. A verseny győztesének munkáját jövőre a hipermarket In Extenso ruhamárkájának a neve alatt fogják majd forgalmazni Európa-szerte, az őszi-téli kollekció részeként.

Jelenleg a megmérettetés harmadik és egyben utolsó fordulója zajlik, eddig a munkákat egy nemzetközi zsűri válogatta, jelenleg (november 23., csütörtök délutánig) pedig már egy Facebook-szavazás zajlik. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen tanuló Borbála mutatta be az általa tervezett ruhát a Pinkdámának.

“A tanáraim hívták fel rá a versenyre a figyelmem. Elsősorban azért jelentkeztem, mert kihívás volt számomra, hogy ekkora közönségnek tervezzek ruhát. Az egyetemen sokkal művészibb projektjeink vannak, sokkal elvontabb dolgokat tervezünk. Fontosnak gondoltam viszont a hétköznapi ruhák tervezését is. A hétköznapit úgy értve, hogy mindenképp egy viselhető, a tömegek számára elérhető ruhát tervezzünk. Ezen kívül persze a nyeremény is kecsegtetett, úgy a pénzben, mint a lehetőségben egyáltalán, hogy Európa-szerte árulják a munkámat” – mondta.

Az Auchan versenyére tervezett ruha

Az Auchan versenyére tervezett ruha

Részletesen beszélt ugyanakkor a tervezés folyamatáról is, hogy milyen szempontokat kellett figyelembe venni, hol kellett a moodboardhoz igazodnia, illetve milyen területen engedhette szabadon a fantáziáját.

“Amikor kapunk egy témát az egyetemen, akkor legtöbbször magamból indulok ki, hogy nekem mi tetszene, miként szeretném. Teljes mértékben az én világképem és az elképzeléseim érvényesülnek. Ennek a minikollekciónak a tervezésekor viszont azt helyeztem előtérbe, hogy mit szeretne és tudna egy átlagos nő is viselni, aki nem túl magas, nem túl sovány és szinte az összes korosztályba tartozhatna. Ezért nem gondolkodtam azt, hogy nagyon szűk kellene legyen, de túl nagy dekoltázst sem szerettem volna. Tehát hogyha valaki nem pont modell soványságú, akkor eltakarhassa vele, amit szeretne, de azért mégis feminin jelleget akartam kölcsönözni neki. Mindenképp onnan indultam ki, hogy valami nagyon funkcionálisat akarok, és ehhez próbáltam hozzáadni a saját elképzelésemet.

Több témát is megadtak inspirációként, én a kristályszerkezeteket választottam, de volt neonfényszerű struktúra és más csillogó dolgok is. Ez nem azt jelenti, hogy csak ezek lesznek a 2018-as tendenciák. A verseny szervezői ezeket választották ki, mint amelyeket viszont szeretnének látni a jövő évi ünnepi kollekciójukban, mert arra készülnek el.

Terrazzo-minta (illusztráció)

Terrazzo-minta (illusztráció)

A művészibb ötleteimet a nyomtatott mintába fektettem. Nagyon szeretem a terrazzo és kő felületeteket, és ebből inspirálódtam. Több printet is készítettem, ebből kettőt használtam fel, fentinek kockás háttere van, míg lent egyszerű szürke. A kockás háttérnél szándékosan akartam egy kontrasztot a szabad kézzel rajzolt terrazzo-foltok, -amőbák és a háttér között, ami a photoshop üres dokumentumának a mintája” – magyarázta.

A marosvásárhelyi divattervező ruhája mellett még két másik van versenyben, itt lehet szavazni lájkolással. Bár öt darabos mini kollekciót tervezett, de csak egyet kellett meg is varrni, és kép is csak erről kerültek fel az áruházlánc oldalára. Borbála csak annyit mondott a Pinkdámának, mind nadrág, mind ing van köztük, persze elegánsabb formában. Az nem volt pontosítva, hogy esetleges megvarrnák mind az öt darabot.

Ferencz Borbála

Ferencz Borbála

Ferencz Borbála 2016-ban diplomázott a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen, jelenleg ugyanitt végzi a magiszteri tanulmányait. 13 éves kora óta készít ékszereket, kezdetben főleg magának, de közben fokozatosan rájött, hogy másoknak is lenne igénye rá. Ugyanakkor nagyon látványosak a férfiak számára készített kollekció is. Állítása szerint sokkal izgalmasabbnak tartja a női divatnál a férfit, csak itthon kevesebben kísérleteznek vele, és nehezebb is eladni, de ameddig még diák, szabadon engedi a fantáziáját, inkább nekik tervez. A munkáit a Facebook oldalán és az Instagram profilján lehet követni, de ide is beszúrok néhányat.

A ZAIN kiállításon bemutatott ékszerei

A ZAIN kiállításon bemutatott ékszerei

Részletek a diplomamunka kollekciójából

Részletek a diplomamunka kollekciójából

A diplomamunka kollekció  (Sons of Cephissus) egyik darabja

A diplomamunka kollekció (Sons of Cephissus) egyik darabja

Sons of Cephissus kollekció egy kicsit másként

Sons of Cephissus kollekció egy kicsit másként