Arhívum: április, 2013

Ingben napszemüveggel: így várják a nyarat Kolozsváron

kedd, április 23rd, 2013

Azok után, hogy megnéztük a tavaszi cipőtrendeket, arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként ruházkodnak a kolozsváriak. A nekünk leginkább tetszőkből válogattunk.  Így várják a nyarat ingben és napszemüvegben:

Bernadett

rbernadet1

rbernadet2

Alig várta, hogy levethesse a nagykabátot, és végre tavasziasan öltözzön, így az első igazán meleg tavaszi napokat igyekszik a maximálisan kihasználni, világosabb színekbe öltözni. A pasztellszínek a kedvencei, ami ezen az összeállításon is jól látszik. Figyelt arra, hogy minden a megfelelő legyen, harmonizáljanak a ruhadarabok.

Általában a turkálókban szokott vásárolni, a képen látható összeállítás nagy része is – a kalap kivételével – onnan van. A különböző márkák nem lényegesek számára, csupán annyira veszi figyelembe a vásárlásnál, hogy lehet azok jobb minőségűek, márpedig az számára az elsődleges szempont. Ezért van rajta egy Converse cipő, s nem pedig egy egyszerű tornacipő.

Erőssége: a lazaság

Kati

rkati1

rkati2

Az összeállításánál az volt a legfontosabb szempont, hogy kényelmes legyen. A színek például kevésbé számítanak, nem nagyon figyel arra, hogy minden passzoljon, de azért elmondása szerint nem fog össze nem illőket társítani, jó, ha harmonizálnak. A képen látható barack színű táskája egy új darab, egy nappal korábban kapta Ági barátnőjétől, így azt mindenképp ki akarta próbálni, meg akarta mutatni a világnak, azért került be az összeállításba.

Nincs  egy jól bevált üzlet, ahol ruhát szokott vásárolni, sőt egyetlen márkához sem ragaszkodik, inkább a minőség a fontos számára.

Erőssége: a szexi barack színű táska
Ági

ragi1

 

 

ragi2

 

Egyre jobban meghozza a jó idő a színesebb ruhákhoz a kedvét, de elmondása szerint amúgy sem szokott nagyon komoran öltözködni, télen is színesebb, mint az átlag kolozsvári. A leggyakrabban az ószeren szeret vásárolni, mivel nagyon jó áron lehet ott kitűnő cuccokat kapni, nagyon gazdaságos a doktoris ösztöndíjához mérten. Persze – jegyzi meg – nem mindig jön össze a vásár.
A képen látható összeállításnál a gyorsaság volt a legfontosabb rendezőelv, mivel sietett, azt vette fel, amit legelöl talált a széken.

Erőssége: a színkavalkád

Péter

rpeter1

rpeter2

Saját bevallása szerint szeret divatosan öltözni, ezért figyelemmel is követi annak alakulását, például a szemüvegkeretének a kiválasztásakor is abszolút szempont volt, a jelenlegi trendnek megfelelő Ray Ban (vagy legalábbis ahhoz hasonló) keretet válasszon. A leggyakrabban Bershka, Zara és Pull&Bear üzletekben szokott vásárolni, a képen látható ruhák is a három üzlet valamelyikéből származnak. Szeret tavasszal ingbe járni.

Erőssége: a szemüveg meggyőzött

Zsombor

rzsombor1

rzsombor2

Szerinte a cipő a legfontosabb, aszerint érdemes öltözni, hiszen drágább, mint egy póló, és fontos, hogy passzoljanak. Elmondása szerint színek szerint öltözik, fontos számára, hogy színben harmonizáljanak a különböző ruhadarabok. Ha megtetszik egy darabnak a színe és még a szabása is rendben van, akkor szinte biztos, hogy megveszi, olyankor már a márka sem fontos. Tapasztalata szerint amúgy egy Zara vagy Bershka póló sem tart többet vagy áll jobban, mint egy jól elkészített névtelen márkájú.

Színekben inkább a visszafogottabbakat kedveli, mint a fekete vagy a szürke, de tavasszal és nyáron azért a színesebb darabokat is felvesz.

Mielőtt megvásárol egy darabot, mindig felpróbálja, hogy jól álljon. Fontos, fölöslegesen nem vesz meg semmit, csak ami nagyon tetszik, s tudja, hogy viselni fogja. Kevés ruhája van, de azokat szereti. Kiegészítőket nem hord, az egyetlen férfi „ékszer” szerinte az óra, csupán azt visel a karján.

Erőssége: a tökéletes összhang

Balázs

rbalazs1

rbalazs2

Szeret jól kinézni, ezért követi a divatot, s igyekszik annak megfelelően öltözni, a Zara márka a kedvence, s az ő honlapjukról is ihletődik, ha vásárolni indul. Míg télen elsősorban feketében szeret öltözni, tavasszal már világosabb színeket is felvesz. A képen látható összeállításnál arra törekedett, hogy minél elegánsabb legyen.

Erőssége: a különleges szabású zakó, amelybe egy mellény is bele van implikálva

Ebben járunk Kolozsváron: utcai divatot fotóztunk

csütörtök, április 18th, 2013

Már látszik az utcai cipődivaton, hogy itt a tavasz, viszont az már kevésbé, hogy felkészültek volna a kolozsváriak, ez derül ki a szerda déli rögtönzött utcai nézelődésünkből. Igaz, hogy már előkerültek a balettcipők, a tornacipők és a nyitottabb félcipők, illetve már szandált is láttunk, de még télies bakancs és csizma is elég gyakori viselet volt.

Női cipők

 

cipo2
Egyre gyakrabban látni ehhez hasonló, a divatból soha ki nem menő balettcipőt. Bár nekünk annyira nem tetszik ez a kígyóbőrből készült változat.

 

 
cipo10
Egy egészen egyszerű szabású darab tavalyról, legalábbis arra lehet következtetni a neonzöld színéből.

 

 
cipo8
Telitalálat. Ezen nem nagyon van, amit megkommentálni azon kívül, hogy tetszik, és szerintünk pont az évszaknak megfelelő.

 
cipo13
Ideális választás ez az angol kaplis félcipő.

 
cipo1
Inkább praktikus, mint szép ez a magas szárú cipő, amely leginkább télen ideális.

 
cipo6
Még mindig látni ehhez hasonló platformcipőket, szerencsére már csak az alacsonyabb emberek gondolják úgy, hogy tökéletes választás.

 
cipo5
Ez a lovaglócsizma vagány, csak talán nem egy ilyen nyárias tavaszi napon.

 

Férfi cipők

 
cipo3
Ez a konyak színű változat sem rossz, sőt. Bár az élénk narancsszínű nadrág csökkenti a hatását.

 

 
cipo15
A legegyszerűbb és a legtermészetesebb választás. Az első igazi napsütésben ma már többen „napoztak” Kolozsvár főterén, valószínűleg közéjük tartozott ez a srác is. Egyébként a mellette látható papucs is inkább már a nyarat idézi.

 

 

cipo14
Ez inkább még a tél maradéka, mint a tavasz előszele, bár mint cipő teljesen rendben van, egy-egy esős napon még tavasszal is szívesen felveszi az ember. Lehet, hogy nem olvasott időjárás-előrejelzést az a srác, aki ezt felvette?

 

 
cipo16
Ez a pár erősen maszkulin csizma viszont már sok, azért rég nincs olyan hideg, hogy ilyen szintű védettség kelljen. Bár megosztja a szerkesztőséget, de azért ez egy vagány antik bőrből készült lábbeli.

 

Uniszex cipők

 

cipo9
A fiatalok – vagy fiatalosan öltözködők – ruhatárának elmaradhatatlan darabja a teniszcipő, ami tökéletes választás egy strapás napra. Bár ennél a neonkék színű darabnál már láttunk szebbeket is.

 

 
cipo12
És itt egy merészebb, babos mintás változat a tavalyról megmaradt neonsárga fűzővel. Cuki, de egy piros fűzővel jobban tetszene, és azzal is legalább ennyire feltűnő lenne.

 

 
cipo7
Egy átlagos tornacipő egy átlagos farmernadrággal. Arra már nem emlékszünk, hogy mennyire volt átlagos az a srác, aki viselte, viszont mi minden esetre hanyagolnánk ezt a társítást.

 

 
cipo11
Na, ez az, amit soha nem lenne szabad felvenni farmerral. A futócipő – bármilyen meglepő lehet egyeseknek – szaladni ideális a hozzá passzoló laza, sportos öltözetben.