Arhívum: október, 2012

Impresszionista divatbemutató Marosvásárhelyen

kedd, október 30th, 2012

Bő másfél héttel ezelőtt, október 21-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthon a város egyik (talán mondhatjuk, hogy legjelentősebb), már negyedik éve megrendezésre kerülő divatbemutatójának, amely idén az Impressioniste Promenade címet viselte. A fiatal divattervezőket népszerűsítő esemény szervezői minden évben más-más művészettörténeti korszakot választanak témául, időrendben haladva 2012-ben az impresszionizmus került sorra, és ehhez a korszakhoz kötődő, azt újraértelmező ruhakollekciókat mutattak be a fiatal tervezők. A bemutató egyben verseny is volt, a fődíj nyertese, Diamanstein Judith egy 1 évre szóló, kb. 3000 RON értékű PR-marketing szolgáltatáscsomagot kapott a díjat felajánló Atélier Mirage-tól. Emellett számos kisebb díj került kiosztásra.

fotó: Kovács Levente (B) és Szabó Hunor (J)

A szervezők meghívására mi is jelen voltunk az eseményen. A továbbiakban képes beszámolókat olvashatjátok. (Elnézést a másfél hetes késésért, de azt szerettük volna, hogy jó minőségű fényképeket mutassunk nektek az eseményről. Ezért vártuk meg, míg – tegnap késő este – nyilvánosságra kerültek a hivatalos fotók.) (tovább…)

A róka az új bagoly

szerda, október 24th, 2012

Néhány szezonnal ezelőtt hirtelen minden baglyos lett: a ruhák, a kiegészítők, az ékszerek. Az idén már nem a bagoly a legmenőbb, hanem a róka. (És nem a rókabunda. Állatvédők lévén, nem bíztatunk senkit rókabundára. Már az előző gazdája is benne halt meg…)

A Burberry rókás pólóitól a fast-fashion divatcikkeken át a kézműves bigyuszokig széles a választék. Képes kedvcsináló következik a rókadivathoz.

Zene hozzá:

 

(tovább…)

Új trend: a háromrészes

szombat, október 20th, 2012


Róluk szól az őszi divat, pedig csak a három diktátor – Karl Lagerfeld, Miuccia Prada és Marc Jacobs élt ezzel a variációval. A három guru a nadrágra szoknyát/ ruhát és dzsekit/kabátot rétegzett, és próbálkozásukat üdvrivalgással fogadta a szakma. Mindenesetre ehhez is idő kellett, hiszen ezzel a megoldással nem először próbálkozik Karl Lagerfeld és Marc Jacobs. Az első kísérlettől mindenki fanyalgott, most viszont azt állítják a kritikusok, ráhibáztak az új stílussal.
(tovább…)

Impresszionisták: erdélyi tervezők divatbemutatója Marosvásárhelyen

kedd, október 16th, 2012

Pályakezdő erdélyi tervezők alkotásainak bemutatójára kerül sor néhány nap múlva. A már hagyományosnak számító divatbemutatóra idén negyedik alkalommal kerül sor, mindig egy-egy művészettörténeti korszakot választva témának. Az első, 2009-es  eseményen a barokk korszak, a következő évben a romantika szerepelt, majd 2011-ben egy neoromantikus parádé szemtanúi lehettünk. Idén az impresszionizmus korszakába illeszkedő kollekciókkal ismerkedhetnek azok, akik ellátogatnak a divatbemutatóra. A bemutató egyúttal verseny is, értékes díjakkal, a tervezők couture és prêt-à-porter darabokat egyaránt bemutatnak.

MIKOR? 2012. október 21. vasárnap, 17 óra
HOL? Marosvásárhely, a Kultúrpalota előcsarnoka

Édouard Manet: Spanyol táncosnő (1861) (B) és Nana (1877) (J)

További részletek: (tovább…)

Bővülő táskák

kedd, október 16th, 2012

“Feltevődött bennem a kérdés, hogy hogyan lehetne egy értékes ünnepi viseletet úgy átalakítani és új formába helyezni, hogy az a mindennapi használattól újra funkciót kapjon. Így öröklődött át az a ritmikus bővülés, amelyet egy népi szoknya és egy táska is magában tud foglalni. A nők tánc közben pörögnek, és a mindennapi életben is. Ehhez szükségük van olyan tárgyakra, amely oda alakul a testükhöz és felvesz egy kényelmes formát. Ez a titka az egésznek.”

Hónapokba telt, míg végleges alakot öltött az alább olvasható beszélgetés, de megérte! Egy igazán tehetséges és sokoldalú iparművészt mutatunk be, aki álmodott egy nagyszerűt. Díjnyertes táskáinak lelke van, amelyben ugyanúgy benne van a nagyváros lüktetése, mint a gyimesi táj békéje. Esztány-táskát, szeretettel! (tovább…)