Arhívum: március, 2010

Csipkedivat 2010 nyarán

vasárnap, március 28th, 2010

Idény nyáron sem kell lemondani a csipkéről. Must have, már csak azért is, mert szorosan összefonódik a nyár egyik legerősebb trendjével, az underwear as outerwear irányzattal. Ennek megfelelően a csipke egyik legnépszerűbb változata a fehérneműnél alkalmazott textíliára emlékeztet. Ezt nem csak szegélyezésre használják, több divattervezőnél ennél már több.

A nyár másik kedvence a horgolt, kötött csipke. A leghangsúlyosabb modellekkel Chanelnél találkozunk, hiszen a nyári kollekció a parasztos motívumokra épült Karl Lagerfeldnél.

A francia divatház mellett viszont többen is előszeretettel készítettek egy-két darabot horgolt, kötött csipkéből.

Többen is a madeirát választották.

Ezek közül Elie Tahari kollekciója vett le a lábamról. A madeira trencskóra nincsenek szavaim. 

A nyári csipkedivat attól teljes, hogy ennek a textúrának minden változatát feldolgozták. Így a hímzések, csipke-applikációk sem idegenek a nyártól.

És elmaradhatatlan a drága francia csipke is, amelyet a legszebben Erdem dolgozott fel.

A csipke szegélyezésre is alkalmas, és jól mutat.

Nagyon tetszenek még a Behnaz Sarafpour tervei.

És valódi műalkotásokat mutatott be Marchesa, Hollywood legújabb kedvence.

(K.Gy.)

Divat az ötvenes évekből

szombat, március 20th, 2010

Nemrégiben egy megsárgult szabászati szakkönyvet kaptam a munkatársaimtól. Ők puszta poénból adták nekem a szerzeményüket, én viszont azóta is kincsként őrzöm.
Ezt a könyvet 1959-ben adták ki, így egy meglehetősen hiteles forrása a divat és a szabászat egyik korszakából. Mi több, éppen arról a korszakról van szó, amely mindig lázba hoz: hiszen az ötvenes évek végére még jellemző a New Look darázsdereka, a loknis, gloknis szoknya, és a nőiességet hangsúlyozó szabásvonalak. Ilyen például Audrey Hepburn egyik ruhája a Délutáni szerelemben, abban a filmben, amelyet a könyv kiadása előtt két évvel forgattak.

Nem is csoda, hogy néhány egy ehhez hasonló modellt a könyvben is találtam.

És természetesen szabásrajzot, és szabásleírást is mellékeltek hozzá.

Mint minden szabászati kézikönyv, ez is az alapoktól kezdi, így a gallér, ujj, szoknya, blúz kiszabásának eljárását mind-mind megtaláltam benne, emellett néhány modell szabástechnikáját is leírták. Nekem ez az egyik kedvencem. 

Egyértelmű, hogy 50 év alatt a szabástechnika sokat fejlődött, és éppen ezért csodálkozom rá, hogy ezeknek a bonyolult ruháknak milyen egyszerű szabásuk volt, és egyáltalán nem emésztettek fel annyi anyagot, mint amennyire gazdagnak néznek ki. Például fordított trapézzal érték el, hogy a szoknyarész kibővüljön, nem körcikkel, vagy több méter beráncolt kelmével.
Gondolom, ez a technika különösen jól fogott annak a rétegnek, akinek ez a könyv készült: a háziasszonyoknak. Ők ugyanis nem engedhették meg maguknak, hogy 10 méter kelmét varrjanak fel egyetlen ruhára. Így ott spóroltak, ahol tudtak. A Római vakáció (1953) kosztümjeinél szemmel látható, hogy nem kellett spórolni. Tagadhatatlan, hogy szebb is a modell.

Érdekes az is, hogy az egyenes szabású ruháknál is beráncolták a szoknyát a derék alatt.

Ugyanezt a technikát alkalmazták ennél a kabátnál is.

Miután a kor egyik megoldása volt ez, a könyvben is van erre példa.


A szoknyáknál is ugyanígy jártak el.

Ebben a könyvben (címe: Tanuljunk szabni) az tetszik a legjobban, hogy azokat a technikákat mutatja be, amelyekkel a nagy divatházak műhelyeiben is dolgoztak. Igaz, csak az egyszerűbb eljárások leírása található meg, de egy háziasszony képességei akkor sem értek fel egy mesterszabóéval.

(K.Gy.)

Szerelem, emancipáció, interkult – Coco Chanel és Igor Stravinsky

szerda, március 17th, 2010

Végre egy karakteres arcú Coco Chanel és sajnos egy pretenciósan giccses film két (három) egyenértékű alkotóegyéniség egymáshoz való viszonyáról.

Igazán megérett az idő arra, hogy elcsípjem Jan Kounen Chanel és Stravinsky szerelméről szóló filmjét – a harmadik Chanel életrajzi filmet, amit az évforduló körül hoztak össze. Az Audrey Tautou-féle alakításhoz volt szerencsénk a mozikban, erre a ráadásul Cannes-ban is bemutatottra mintha nem lett volna kíváncsi a szűkebb pátriabeli közönség. Pedig a magam részéről erre voltam a leginkább kíváncsi elejétől fogva. S ráadásul úgy láttam, hogy teljesen egyedül ültem a moziteremben, nem tudtam elszórakozni azzal, hogy ki milyen kényszerreakciókat produkál a sokszor sajnos borzalmasan hatásvadász képsorokra.
Ha a film elejétől és végétől el lehetne tekinteni, na meg kiollóznánk néhány részt a közepéből – amitől a két órás tartam helyett egyből közönségbarátabb lenne a film – akkor már egyből nem is volna akkora baj. Igy viszont kezdődik minden a Chanel-klisék legerősebbikével, amire mindhárom film rájátszott, azzal tudniillik, hogy a Mademoiselle nem bírta elviselni a fűzőt, levegőre vágyott – lásdésértsd. A ruha szimbolikus szorítása elleni lázadást nem akarom többet látni, sajnálom.
A vége pedig egyenesen siralmas, amikor mindenféle emlékezésalakzatok örve alatt belekomponálják a Stravinsky-előadásba a két szereplő teljes hátralevő életét, s nem kímélnek meg a 30 évvel idősebbre maszkírozott szereplők látványától sem.
Pedig itt még az az előny is adott volt, hogy végre nem a Chanel-fotók szerinti Chanelt akarták megtalálni (ld. Audrey tökéletesen beállított képeit vagy a siralmas Shirley MacLaine-féle old Coco Chanelt). Anna Mouglalis ideális a szerepre. (Mint ahogy Mads Mikkelsen sem utolsó választás Igor szerepére.)

Pontosan azt a női testideált képviseli, amit Chanelnek köszönhetünk, s a fekete-fehér, fehér-fekete kombinációk is istenien állnak rajta. A szereplőválogatáson túl a filmnek két nagy előnye van.

1. Gyönyörűek a díszletek és a kosztümök – Césarra is jelölték a Chattoune-t a jelmezek tervéért. A ruháknál szebbek viszont a belső terek. Chanel vidéki kastélyának fekete-fehér és enyhén szecessziós berendezése valóban valami tökéletesség-feelinget hordoz.
2. Szépen dolgozza fel a film két különböző kultúrkörből érkező, de hasonlóan nagyformátumú nő egymáshoz való viszonyát. Ezért az interkult erős fogalma a sztoriformázásnak. A film egyik kifogástalan jelenete az, amelyben Catherine Stravinsky színes textíliákkal kezdi kidíszíteni a Chaneltől kapott fekete-fehér hálószobát. A sokgyerekes nő versus a stabil szakmai háttérrel rendelkező nő. Valójában egymásra kíváncsiak.

A sztori implikálja azt is, hogy a zene és a divat konzseniális művészetekként értelmezhetőek. Persze – a konzsenialitás Coco szempontjából érvényes. Stravinsky véleményét senki sem kérdezte. Ilyen aránytalanságok természetesen vannak. Mégiscsak európai és francia nézőpontú, nem orosz film ez.
Viszont, akinek nincs idege a túlságosan szimbolikusra tervezett, a magaskult technikáit egymásra halmozó, modoros jelenetekhez, az mondjon le a filmről. A Chanel-hagyaték aktualizálása iránt érdeklődőknek viszont kötelező. Mert például benne van a Chanel Nro 5 keletkezéstörténete.
Közben arról se tessék megfeledkezni, hogy nagy a zűr a Chanel-ház tervezőjének nyugdíjazása körül. Lagerfeld or Elbaz? Ez itt a kérdés. Mert a Tautou or MacLaine or Mouglalisra adott válasz nem kétséges.
Schiap

Fektesd farmerba a bizalmad!

hétfő, március 8th, 2010

A farmer túl van tárgyalva. Amerika mítosza, a munkásviselet emancipációja, a divatvilág demokratizálódása, az örökifjúság mítosza, a basic-cuccok kultusza ésatöbbi kötődik ehhez az izgalmas történetű textíliához. Nem hiszem, hogy lett volna olyan szezon, amikor bárki bárkit is eltanácsolt volna a farmer viselésétől. És nem hiszem, hogy létezne a világon divatmagazin, ami évente nem szentelne egy összeállítást a famernak (hogyan találd meg az ideálist, mi a kedvenc farmer-sztorid stb.). Amellett meg a társadalomtudományok is előszeretettel kutatták a farmer történeti/társadalmi jelentéseit.

A 2010 tavasz-nyári szezonban viszont aktuálisabb, mint valaha. A fast fashion márkák tavaszi extrái között mind a farmerhez kapcsolódó összeállítások dominálnak. Ld. a Promod, a H&M, a Mango honlapjait – ez utóbbin  a farmer-kollekciót ráadásul Dree Hemingwayhez kötik (akiről Mugatu valszínűleg csak ennyit mondana: she’s so hot right now).

Merthogy a farmer ezúttal nagyon sokféle identitást képes kifejezni.

Először is nyitva áll az androgünös munkáslány-look lehetősége. Extraápolt hosszú hajjal és diszkrét sminkkel, ahogy Ralph Lauren elképzeli, határesetben még szexisnek is nevezhető. Bár abszolút pártját fogom, nem garantálom, hogy a divat nagyvárosain kívül borzasztó sikert lehetne aratni vele. Csak a megfelelő helyzetben tehát. :)

Aztán nem túl sok energiabedobással extravonzó diszkógirlnek is javallott a farmer. A la Baby Phat. Vagy valamivel kifinomultabb verzióban, à la House of Holland.

Ott van aztán a D&G által hatásosan képviselt neohippi vízió: azt a kis fodros forrónadrágot a tavaly nyáron alaposan elcsépelt nyáricsizmával igazán érdemes az utcára vinni.

Stella McCartney-tól jön a kiegyensúlyozottan nőies, késő hetvenes évekből inspirálódó farmerruha és -szoknya-javaslat. Krémszín telitalpúval.

Valójában az office-osabb verziókért élek-halok.

Meg az urban-casualért. Amihez valami klasszikus és kipróbált farmermárka dukál.

A talpigfarmer Jean-Paul Gaultier replikája a burka-viseléssel kapcsolatos vitákra. Mit rejt és mit villant?

A farmer 2010-es tavasz-nyári diadalútja Giorgio Armanival hág a csúcsra. Ld. a teljes férfiöltönyt farmer-kivitelezésben.

Az uraknak javaslom továbbá a D&G-verziót is, a barna csokornyakkendővel. Irresistible.

Meg ezt a két kis extra szelekciót szintén nekik.

Azt hiszem, különösebb következtetésre nincs szükség: fazontól és árnyalattól függetlenül, farmer minden mennyiségben. Kiegészítőkkel viszont tessék csak perszonalizálni az uniformist!

Schiap

Kacér divat

szombat, március 6th, 2010

A melltartót, a harisnyatartót, a fűzőt, a combfixet, a kombinét most bátran meg lehet mutatni, sőt, meg kell! Ebben igencsak gazdag az idei nyár kínálata, majdnem mindegyik divattervező beemelte a kollekciójába.
A melltartókkal legbátrabban Jean Paul Gaultier bánt. Legtöbb modelljéhez az ötvenes évek vicces vonalvezetését használta.

John Galliano (Dior) a fehérneműket ezernyi változatban, utcai viseletre, partira, estélyre tervezte. Van, ahol felsőruházatként szerepel, van, ahol ki-kivillan a felsőruházat alól.

A.F. Vandevorst főleg a combfix-szel kacérkodott, és gyakran betűrte a könnyű nadrágokat.

A fehérnemű másik oldala: nem a ruha alatt, hanem a ruhán viseljük, mint Marc Jacobs, Jasmine di Milo, Christopher Kane, Roberto Cavalli bemutatóin.

Ha ez sok lenne, megmaradhatunk a klasszikus változatnál, és ártatlanságunk függvényében hagyjuk kivillanni a ruha alól. Erre bőven van példa a nyári kollekciókban.

A stílustanácsadók szerint az az igazán divatos, aki a púder vagy a pasztell színű melltartóját mutatja meg, a bemutatókon azonban volt néhány kivétel piros és fekete fehérneműre is.

(K. Gy.)