Arhívum: január, 2009

Minden, amit utálsz a divatban

vasárnap, január 18th, 2009

Körkérdésemben ismerősöket faggattam arról, milyen ruhadarabokat utáltak viselni, holott azok egy időben igazán divatosnak számítottak és alig várták, hogy többé ne jöjjön velük szembe az utcán?

Attila (29): Egy rozsdabarna trapéz bársonynadrág, háromszög alakú bőrbetétekkel a szárán büszkélkedhet ezzel a titulussal. Anyum varrta, középiskolás koromban hordtam a kilencvenes évek második felében, főleg egy lila pulóverrel párosítva. Én úgy gondoltam, hogy menő vagyok benne, a nadrág biztos tetszett másoknak is, a társítás már kevésbé.

Andrea (27) : Nálam ilyen volt például a jéger nadrág. Volt egy zöld jégerem – az a testhezálló, fényes harisnyaszerű valami -, megvetettem anyummal, de valójában nem is hordtam. Ez körülbelül 1987-88 tájékán lehetett. Mindenki olyat vásárolt abban az időben, a barátnőim többsége is. Nem mindenkinek állt jól, volt aki nevetségesen nézett ki benne. Manapság is hordok hasonlót, de szoknyával.

István (28): Számomra a murokszabású farmernadrág, “karrottenform” vagy “morkovár-dzsinsz“, ahogy Kolozsváron hivták, volt ilyen ruhadarab. Még rosszabb volt a török farmer változatban, kék-fehéres-pöttyös brrr-brrr. De lehet, az sose volt igazan divatos…

Rajtam kiskamasz koromban volt egy-két alkalommal kényszerűségből, de azután grunge-os lettem, s már nem volt mese. Valószínűleg azért nem tetszett, mert másokon is láttam, hogy néz ki. Amúgy semmi más előítéletem nincs a ruhákat illetően, csak kövér lányon tapadós top meg ilyenek, de ez relatív.

Imola (27): A piros-fekete kockás ing és sztreccsnadrág, másrészt meg a mohair pulóver. Nem szerettem, mert az ing úgy volt divatos és menő, ha jó bő volt, így felvettem egy 42-es inget, amit évek múlva apum megörökölt otthoni cuccnak… még neki is nagy volt.
A sztreccsgatyát utáltam, mert annyira szűk volt, hogy szúrt, kényelmetlen volt. A mohair pulcsi dettó, szúrt és ráadásul feltöltötte a hajam.

Andrea (23): Nekem a kislibazöld-nadrág verte ki a biztosítékot, talán 3 éve mindenki abban virított. Mindenféle szabásvonalban árulták, a hangsúly ugyanis a gyönyörű színen volt.
És ami most nyáron dominált mindenben: a sárga. De azt csak azért várom, hogy kimenjen a divatból és eltűnjön a boltokból, mert én nagyon szeretem a sárgát, de úgy, hogy minden másfeledik ember abban virít, nincs gusztusom felvenni a sárga ruháimat.

Alice (32): Ha valamit nem vettem fel, az leginkább azért volt, mert nem találtam az én méretemben, vagy mert nem éreztem úgy, hogy jól áll. Mostanában hordok olyasmit, amiket ezelőtt tíz évvel ezelőtt nem képzeltem volna, hogy felveszem, lásd ezüst/aranyszálas akármik. Akkor se utáltam, csak nem tudtam magamat elképzelni benne.

Utáltam a pasiknál a majót, meg most is utálom, meg azt a tipikus “anyukám vette tucatszámra bugyikat”, pamut, elől csíkozott minta (piros-kék-fekete vagy zöld-kék-fekete és még valami barna is volt mindegyikben), s amikor mentél a bentlakásokban a srácszobába, legalább 15 darab volt kirakva száradni, csodálom, hogy tudták, melyik kié.

Meg azt ki nem állhatom, amikor sétálni/vásárolgatni egyforma tréningbe öltözik a pár (család), csak a színek különböznek: anyuka piros/rózsaszín, apuka kék/szürke, gyerekek ismét nem alapján.

Kriszta (33): Csak azért soha nem hordtam semmit, mert divatos. Azokat a magas talpú cipőket utáltam még látni is, meg a csípőnadrágot, de csak ha valakin nem áll jól – például ha ráfittyen az úszógumija. És nem tetszik a mostani télicipő-divat sem, a kis idétlen csizmák – félmagas sarok, tompa orr.

Volt egy hajviselet, amitől ma is visítani tudnék: régen-régen vágattak a lányok maguknak a hosszú hajukból futbalista-frizurát, tudod, a fejtetőn rövid, és csak hátul hosszú – borzalmas.

Jaj, meg a répanadrág! Az volt nekem is, és azt gondoltam, milyen csinos vagyok benne, de később rá kellett jönnöm, hogy ez nem így volt… De az ocsmányság netovábbja – hálistennek épp divatot nem csináltak belőle – azok a sportcipőből kialakított magassarkú cipők, rikító színű sportcipő – van lakkcipő-verziója is – magas sarokkal.

Előd (29): Hogy mit nem vettem volna fel soha? Ó, ez egyszerű: a hegyes orrú férficipők, mert hegyes orrú cipőt never-ever. Szóval ezek a wesco-csizmák és az olaszos bőr félcipők nagyon szerencsétlenre sikerült kereszteződéséből született lábbelik, ami nekem szerencsére soha nem volt.

És nem divatfüggő, de az ingeket és az öltönyöket soha nem tudtam megszeretni, nagyon nem tartom praktikus viseletnek őket, és képes lennék visszautasítani egy nagyon jól fizető munkaajánlatot is, ha kötelező lenne öltönyben dolgozni. Általában nem jellemző rám, hogy olyan cuccokat vegyek fel, amelyekről úgy gondolom, hogy nem néznek ki jól.

Ami az utca divatját illeti, eléggé liberális vagyok ilyen szempontból, és mivel nincs hogy belelássak embertársaim agyába, nem tudhatom, mi vezette rá őket arra, hogy egy bizonyos ruhadarabot viseljenek, nem is ítélkezhetem fölöttük. Lehet, hogy annak a bizonyos darabnak különleges jelentősége van az illető személy számára, és ha elítélném azért, mert viseli, igazságtalan lennék.

Persze ez, amit mondtam, csak azokra a személyekre érvényes, akiknek van valami elképzelésük a divatról, mert egy tréningnadrág/bakancs vagy egy szandál/zokni kombinációt nem lehet megbocsátani, illetve igen, de az már egy másik helyzet. Ha például valaki egy barna szandálhoz sárga/narancs/fekete csíkos, térdig érő lábtyűt húz, na az már fashion statement.

[gg]

Victoria Beckham a kifutókon

szombat, január 17th, 2009

Milla Jovovich, Carmen Hawk és J.Lo után Victoria Beckham is felcsapott divattervezőnek. Az idei nyári kollekciója az első, amelyet a New York-i divathéten is bemutattak. A style.com egyenesen úgy gondolja, hogy érdemes komolyan venni a sztár vállalkozását. Lehet, ez azért kissé túlzás, hiszen olyan, mintha a „Little Black Dress” kollekció 15 darabját egy kaptafára varrták volna.

A képek nézegetése közben elég gyakran volt déja-vu érzésem.

Victoria Beckham a nyári kollekcióját Roland Mouret divattervező irányításával állította össze. Mégis az a látszata ennek a bemutatónak, mintha a sztár a ruhásszekrénye kedvenc darabjait sokszorozta volna meg.

Itt például Roland Mouret-ruhában pompázik férje karján, és a saját alkotásai mintha csak ennek lennének a klónjai.

Ezek a koktél ruhák 1500 – 3600 dollárba kerülnek … Vajon miért fogják megvenni? Azért mert a Victoria Beckham védjegyet viselik, vagy tán azért, mert újszerű, kreatív modellek?

(K.Gy.)

Sárga az év színe

hétfő, január 12th, 2009

Noha az év színe nem lesz a nyáron divatszín, mértékkel jelen van a designerek kollekcióiban. A legkedveltebb árnyalat a vaníliasárga. Ez hol fakón, sápadtan vagy valamivel élénkebben Alexander McQueen, Celine, Derek Lam, DKNY, Givenchy, John Galliano, Marni, Michael Kors, Proenza Schouler, Salvatore Ferragamo, Valentino, Versace és Viktor & Rolf kollekciójában tűnik fel.

A napsárga és az ennél melegebb, élénk árnyalatok sem idegenek a divattervezőktől.

A sárgát leggyakrabban fehérrel,

feketével,

és kékkel társították.

Egyesek pöttyös kelmék alkotóelemeként,

mások geometriai minták,

vagy virágos kompozíciókban alkalmazták.

Előfordul az is, hogy csak a kiegészítők sárgák.

Azért lett a sárga 2009 színe, mert ezt a gazdag képzelőerővel és a találékonysággal társítják. Ennél pedig semmi sem jön jobban, amikor gazdasági válság súlytja még a luxusipart is.
(K. Gy.)

Sötét öltöny és ágyékkötő – stílusteremtő férfiak a filmvásznon

péntek, január 9th, 2009

Robert Redford – A keselyű három napja (1975)

Redford az egész mozi alatt egyetlen ruhában látható, ezért szerelését igyekeztek úgy összeállítani, hogy az hűen tükrözze filmbeli karakterét: az aktakukac CIA ügynököt, aki számára váratlan és szokatlan veszélyhelyzetbe kerül. Kényelmes zakó, gyapjúnyakkendővel párosított ing adja meg az intellektuális imidzset Redford számára.

Malcolm McDowell – Mechanikus Narancs (1971)

Kubrick futurisztikus mesterműve nemcsak az ifjú filmrendezőket, hanem a designereket is megihlette. Annak idején a főszerepet játszó Malcolm McDowell nem is sejtette, hogy fehér krikett-nadrágja és a poénból ráhúzott ágyékvédője ekkora sikernek fog örvendeni. Többek közt Jean Paul Gaultier mondott köszönetet a színésznek, mivel ennek hatására teljesen megváltoztatta korábbi tervezői stílusát.

Cary Grant – Észak, észak-nyugat (1959)

Grant tökéletesen szabott szürke öltönye az amerikai filmtörténet legemlékezetesebb férfi ruhadarabja, azóta számos formában próbálták lemásolni, például Tom Cruise a Collateral- A halál zálogában, és Ben Affleck a Paycheck – A felejtés bére című moziban. A három gombbal záródó öltöny szinte végig látható a színészen, és sokak szerint felejthetetlen látványt nyújt.

Ewan McGregor – Trainspotting (1996)

Hogyan fejezd ki ruhákkal, hogy valaki drogozik? Végy hat vékonydongájú skót színészt és öltöztesd fel őket a helyi melós, igénytelen focihuligánok mintájára: műbőr dzsekik, olcsó poliészteres felsők, szakadt farmer. Ewan McGregor és semmirekellő haverjai, ha nem is divatosak, de mindenképp stílusosak voltak.

Jean-Paul Belmondo – Kifulladásig (1959)

Ha úgy próbálnánk felöltözni, mint Belmondo Godard filmjében, akkor a nyakkendőnk valószínűleg túl rövid lenne, a gallér túl szűk és a zakó túl bő. Ennek ellenére a színész az egyik legstílusosabb jelenség a filmvásznon. A dolog nyitja azonban nem a ruhákban rejlik, hanem a lezserségben, ahogyan viseli őket.

Marcello Mastroianni – 8 1/2 (1963)

Míg Amerika Cary Grantat ünnepelte, az Óceánon innen Marcello Mastroianni számított a hatvanas években a legstílusosabb férfiszínésznek. Fellini filmjében nem kérdéses, hogy Mastroianni kiről másolta a karakterét, hisz pontosan úgy öltözködött, mint Federico: magabiztosságot sugárzó fekete öltöny, fehér ing és fekete nyakkendő.

Harvey Keitel – Kutyaszorítóban (1992)

Senki sem szeret annyira a nagy ősök előtt tisztelegni, mint Tarantino. A Kutyaszorítóban a film noir előtt teszi ugyanezt. Tarantino igyekezett “tisztán” tartani a filmet, minden fekete, fehér, hétköznapi és egyszerű. Harvey Keitel öltönye ugyan Agnés B. francia designer kezemunkáját dicséri, de a többi ruhadarabot turkálókból és bolhapiacokról szedték össze.

David Hemmings – Nagyítás (1966)

David Hemmings fotográfus karaktere teljesen beleveti magát a dekadens londoni világba, nyitott Bentleyvel furikázik, Vanessa Redgrave és a topmodell Verushka mellett a félmeztelen Jane Birkint is lencsevégre kapja, ugyanakkor elhiteti velünk, hogy az igazi férfiak is hordhatnak fehér nadrágot zöld kordbársony kabáttal.

Tony Leung – Szerelemre hangolva (2000)

Vékony nyakkendők, sötét öltönyök és hagyományos női kínai ruhák növelik a két magányos alak közötti erotikus feszültséget. A film, amely a hatvanas évek Hong Kongjában játszódik, fontos apró részletek sokaságából tevődik össze: Maggie Cheung haja például négy órán keresztül készült a 15 hónapos forgatási idő minden egyes napján, a huszonvalahány ruha pedig, amit a filmben viselt, mind egyedi darab. Mindezek ellenére a filmben nem Tony Leung pedánsan lenyalt haja köti le a figyelmünket, hanem az a fájdalmas vágyódás, amit a két főszereplő egymás iránt érez.

Al Pacino – Keresztapa II (1974)

Stílustörténeti szempontból azért figyelemreméltó a sorozat ezen darabja, mert számos öltözködési és egyúttal életviteli stílust vonultat fel. Kezdve Pacino testhezálló öltönyével, a korai hatvanas éveket idéző Havana és Miami Beach-trenddel, a huszadik század korai éveinek ruházatát bemutató filmkockák (a visszaemlékezés jeleneteiben viseli őket de Niro), de emellett még a lóversenyek világába is elkalauzol. Pacinónak különösen jól állt a vérvörös szín, amit Coppola gyakran használt a Keresztapa filmekben, hogy a fenséget és a halált érzékeltesse.

[gg]

Vissza a természethez – divatosan

szerda, január 7th, 2009

Elkápráztatnak Roberto Cavalli ruhái. Vitathatlanul mesteri a szabásvonaluk, de a mintakavalkád ragad igazán magával. Az olasz divattervező szerint a természet a tökéletes szépséget alkotja meg, ő maga pedig nem tesz egyebet, mint lemásolja ezt.

Az idei nyári kollekciójában például a kerti és mezei virágok elevenednek meg a könnyű ruhákon,

és a divattervező hű maradt rejtelmes múzsájához, a dzsungelhez is.

Tavaly nyáron a Roberto Cavalli-kollekciók többnyire az egzotikus tájak virágaitól pompáztak.

A firenzei designer télen sem fordított hátat a virágos természetnek: hol apróbb,

hol tenyérnyi virágokkal szórta tele a ruhákat.

Nem csupán a virágok vagy a dzsungel buja növényzete inspirálja Roberto Cavallit, az állatvilág pöttyös, foltos, csíkos díszeit is gyakran kölcsönveszi alkotásaihoz. Roberto Cavallit a animal print királyaként is számon tartják.

(K. Gy.)